Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.11.07.

Lányát hívta a pákai nyugdíjas: "Kiontottam anyád vérét!"

Négyszer szúrta meg feleségét az ittas férfi, majd a holttesttel töltötte az éjszakát. Amikor kijózanodott, saját magával is megpróbált végezni.

Szerző Ripost

A pákaiak azt mondják, a házaspár már évek óta állandóan veszekedett, a férfi ráadásul nagyon agresszív volt, ha ivott.

Józsi mindenkivel úgy beszélt, mint egy ronggyal, de főleg a feleségével.

Erzsike egy dolgos, csendes asszony volt, de Józsi uralkodott rajta, mindenbe belekötött, akármit is csinált" - nyilatkozta az egyik falubeli a Borsnak. A nő azt is elmondta, a férfi már nyugdíjas volt, ráadásul csak járókerettel bírt menni. A helyi pletykák szerint ellökhette feleségét, aki elesett, úgy tudta aztán négyszer is megszúrni: a nyakán, a szívén, a hasán, és a tüdején is.

A valószínűleg ittas férfi ezután az egész éjszakát a halott, vérbe fagyott asszonnyal töltötte. A falubeliek szerint megpróbálta magát is leszúrni - valószínűleg a kijózanodás pillanatában, majd lányukat értesítette."Kioltottam anyád vérét!" - mondta neki.

"Erzsébet már sok-sok órája halott volt, mire a lányuk, Anikó megérkezett. Sokkot kapott az apja tettétől. Minden tiszteletem azé a lányé, hogy be mert menni az ámokfutó apjához, aki megölte az anyját" - mondta az egyik szomszéd.

A nyomozást megkezdték, először majd a férfi beszámíthatóságát fogják vizsgálni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-