Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.06.

Közölte az úszószövetség, erre várnak Gyárfás Tamás ügyében

A megvádolt sportvezetõ felajánlotta lemondását, de ezt egyik szervezet sem fogadta el, amíg nem születik bírósági döntés.

Miután az ügyészség gyilkosságra való felbujtással vádolta meg Gyárfás Tamást, a sportvezető felajánlotta lemondását a Nemzetközi Úszószövetségnél (FINA) és az Európai Úszó Ligánál (LEN) meglévő tisztségeiről, árulták el a két szervezet vezetői. Cornel Marculescu, a FINA igazgatója és Paolo Barelli, a LEN elnöke azt hangsúlyozták, hogy amíg az ügyben bírósági döntés nem születik, addig nem fogadják el Gyárfás lemondását. Mindkét vezető az ártatlanság vélelmével indokolta álláspontját.

Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste Gyárfás Tamást is, aki közölte, a vádemelés napján mind a FINA-igazgató, mind a LEN-elnök felhívta telefonon, és támogatásukról biztosították.

A sportvezető a lap azon kérdésére, hogy nem vet-e rossz fényt az országra, ha egy olyan személy képviseli nemzetközi tárgyalásokon hazánkat, akit gyilkossági ügyben vádoltak meg, kijelentette, ártatlannak tartja magát, és biztos abban, hogy a bírósági eljárás az ő igazát támasztja majd alá. Hozzátette, 1996. október 11-én a bíróság a javára döntött a Fenyő Jánossal szembeni vitában. Felhívta a figyelmet arra, hogy győztesként végképp nem állt az érdekében, hogy 14 hónappal a számára egyértelműen kedvező ítélet után Fenyő ellen bármely módon fellépjen.

Emlékezetes, a Fővárosi Főügyészség felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolta meg a kilencvenes évek meghatározó médiavállalkozóját. A vádirat szerint „Gyárfás Tamás és Fenyő János között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Gyárfás Tamás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyő Jánost. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt, Tasnádi Pétert, hogy ölesse meg Fenyőt. Tasnádi a megbízást 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a »feladatot«.”

Gyárfás az ügyészség szerint ezt követően megbízta Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. Mint köztudott, Fenyő Jánost 1998. február 11-én gyilkolta meg Portik Tamás bizalmasa, Jozef Rohács. Az ügyben a szlovák bérgyilkost már jogerősen el is ítélték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-