Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.11.

Közeledik a szúnyoginvázió, így tehetsz ellene

Esõ után a virágcserepekben gyakran összegyûlik a víz, ez pedig kedvelt helye a szúnyoglárváknak, melyek most kezdenek fejlõdni. Az ÁNTSZ felhívást tett közzé: a lakosság is nagyban segítheti a gyérítõk munkáját!

Ahogy a %RIPOST% rendszeresen beszámolt róla, az elmúlt héten több alkalommal is országos eső áztatta hazánkat, négyzetméterenként több tíz liternyi vízzel öntözve a földeket. Ennek azonban nemcsak a mezőgazdászok, hanem az életünket megkeserítő vérszívók is örülnek, a hátramaradt pocsolyák és egyéb vízfelületek ugyanis remek környezetet nyújtanak lárváik fejlődéséhez.

Az ÁNTSZ legfrissebb lakossági tájékoztatójából kiderül, hogy ha időben megszüntetjük a felesleges vízfelületeket, azzal nagyban segíthetjük a szúnyoggyérítők munkáját.

Javaslataik között szerepel, hogy kültéren ne hagyjuk öntözőkannában, virágcserepekben, abroncsokban, vagy akár a kifeszített ponyvákon összegyűlni a vizet, ha mégis összegyűlt, érdemes ezeket mihamarabb kiönteni.

Az állatok itatóvizét gyakran cseréljük, az esővízgyűjtőt pedig sűrű hálóval fedjük le

– tanácsolta a tisztiorvosi szolgálat.

A biológiai szúnyoggyérítést már el is kezdték az országban, a múlt heti sikeres védekezést ezen a héten a Tisza-tónál, a Fertő-tónál, Sopron környékén és a Csepel-szigeten folytatták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-