Létrehozva: 2020.03.24.

Koronavírus-járvány: Példaértékű kezdeményezést indít egy veszprémi étterem

Minden rendelésből befolyt pénzből félretesznek száz forintot, amit védőmaszkok gyártására fordítanak.

Sokan példát vehetnének a veszprémi Sushi Pizza étteremről, ami már tavaly decemberben is adományozott pizzákat a tűzoltóknak, és mentőknek, ezzel is tiszteletüket kifejezve a munkájuk iránt.

Plank János, Plank Ildikó, Regenye Brigitta és Barócsik András, Fotó: Plank Ildikó

Most, a koronavírus-járvány idején újabb remek ötlettel rukkoltak elő. Összefogtak az Old Blue nevű céggel, ami eredetileg farmer újrahasznosítással foglalkozik, de a jó ügy érdekében mást is meg tud oldani. A lényeg, hogy az étterem minden egyes rendelésből félretesz száz forintot, hogy az Old Blue mosható, háromrétegű, többször használható textil szájmaszkokat készítsen, amit az egyik kórháznak ajánl fel.

„Láttuk, hogy elég sok étterem kínál ételt akciós áron vagy éppen ingyen, de szerintünk igazán a szájmaszkokra van szükség. Ezért találtuk ki ezt az összefogást, ami egyébként Sinka Vivien agyából pattant ki, aki az Együtt az Eltűnt Gyerekekért Alapítvány elnöke. Kedden startol a kedvezményezés, száz forintot teszünk félre. A befolyt összeget odaadjuk az Old Blue-nak, akik legyártják a maszkokat” – árulta el a Ripost-nak Barócsik András, az étterem vezetője.

Plank Ildikó, az Old Blue tulajdonosa hozzátette, minden 10 elkészült maszk után plusz 5 darabot még ők adnak adományként.

„A maszkokat pamutvászonból készítjük, most minden munkatársunk ezzel foglalkozik. Lecsomagoljuk őket és kis használati utasítást is mellékelünk hozzá. Már a helyi taxisokat, kisebb cégeket is kiszolgáltunk maszkokkal, reméljük, tudunk a kórháznak is segíteni” – mondta lapunknak Plank Ildikó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-