RIPOSTER

Költségvetési csalás? Akár tíz évet is kaphatnak Simicskáék

Az adóhivatal vizsgálatot indított. Alapos a gyanú. A hatóság gyanúja szerint Simicska cégei megtéveszthették a NAV-ot azzal, hogy lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallottak be annál, mint amennyit valójában a Jobbik rendelkezésére bocsátottak.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó  hirdetési cégek, a Publimont Kft. és Mahir Cityposter Kft. ügyletei miatt – értesült a Magyar Idők.

A lap szerint a jobbikos plakátkampány ügyében folyik a nyomozás.

A hatóság gyanúja szerint a két említett cég megtéveszthette a NAV-ot azzal, hogy lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallott be annál, mint amennyit valójában a Jobbik rendelkezésére bocsátott.

Alapos a gyanú, hogy Simicska cégei szándékosan megtéveszthették az adóhatóságot, hogy kevesebbet kelljen fizetniük. A költségvetési csalás bűncselekmény, 2 évig terjedő szabadságvesztést lehet érte kapni alapesetben, de ha minősítő körülmények is vannak, akkor akár 10 évet is. 

A Jobbik április elején indított plakátkampányt, de azóta sem derült ki, hogy a plakátokért fizettek-e, és ha igen, mennyit, Simicska Lajos cégeinek.  Azt sem tudni, valójában hány plakátot raktak ki, mert ezekkel kapcsolatban is ellentmondásosak a jobbikos nyilatkozatok. Általában 2300 és 2500 közötti számokról volt szó. A most elindított nyomozás azt jelentheti, hogy a NAV szerint alapos a gyanú, hogy a valóságban ennél jóval több plakát van kinn az utcákon.

A Jobbik plakátkampánya még mindig tart, ezúttal már újabb plakátokkal, és több nyilatkozat is arra utal, hogy ezeket újabb kampányok követik majd. 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?