Létrehozva: 2017.06.02.

Kitört a nagy UV-háború: Mégis szabad a napra menni?

Óriási lavinát indított el a Ripost, amikor címlapon közölte: igenis szabad napozni a kritikusnak mondott 11 és 15 óra között! Vannak, akik a tudományos kérdésbe is politikát kevernek, de a szakemberek tegnap az UV-konferencián elismerték: nem az UV-sugárzás, hanem a leégés az igazán veszélyes.

Valóságos UV-háború tört ki május 30-ai címlapunkat követően, pedig egyes tudósokra hivatkozva csak a kérdést tettük fel: mégsem káros az UV-sugárzás? Szendi Gábor kutató szerint ugyanis többet árt a rák ellen is védő D-vitamin hiánya, mint a napozás. Ugyanaz az UV-sugárzás, ami leégést is okozhat, eközben segíti a D-vitamin képződését. Dr. Nyirkos Péter bőrgyógyász megerősítette: a leégés az igazán veszélyes, nem az UV-sugárzás, és a napfényre valóban szükségünk van.

Tízezer rákos menekülhetne meg

Felvetésünk nyomán a TV2 Tények, majd Mokka című műsora igyekezett utánajárni a kérdésnek, megszólaltatva Szendi Gáboron kívül további szakembereket is. Egyes sajtóorgánumok megpróbáltak politikai színezetet adni tudományos felvetésünknek, és azzal vádoltak, hogy kárt okozunk az embereknek, nem törődve egészségükkel.

”Népbutítás”, „hülyeség” jelzővel illették már a kérdésfeltevést is.

Az egyik internetes portál például egy 2014-es, mindössze 71 emberen elvégzett pár napos amerikai kutatásra hivatkozik, egy fordulattal azt a tanácsot adva: a D-vitamin miatt senki ne napozzon! Szendi Gábor szerint azonban éppen ez a tanács az életveszélyes!

A mértékletesség a fontos!

A téma a tegnapi klímakonferencián is előkerült, a szakértők pedig nemhogy nem cáfolták a %RIPOST% állításait, hanem sok tekintetben megerősítették!

Nem az UV-sugárzás a veszély, hanem a leégés

– közölte a Semmelweiss Egyetem professzora, dr. Wikonkál Norbert.

Ez nem azt jelenti, hogy 11 és 15 óra között zárkózzunk be egy sötét szobába, inkább a mértékletesség a fontos. Igenis lehet napon tartózkodni ebben a napszakban is, az a fontos, hogy a bőr ne égjen meg

– hangsúlyozta.

Szerinte is szüksége van a szervezetünknek a napi UV-hatásra, ugyanis így vagyunk képesek előállítani elegendő D-vitamint.

Az UV-sugárzás vélt és valós veszélyeiről, valamint az UV-konferencián elhangzottakról bővebben a %RIPOST% pénteki számában írunk!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-