Létrehozva: 2017.04.22.

Kitálalt a pultoslány: Így vernek át a magyar kocsmákban

Megelégelte a vendégek átverését egy fiatal pultoslány, aki hónapokig dolgozott egy körúti kocsmában Budapesten. A Facebookon, arccal és névvel írta le, hogyan trükköznek az italokkal és hogyan húzzák le az embereket.

Szerző Brenner Balázs

Egy budapesti pultosnak elege lett abból, hogy folyamatosan át kell vernie a vendégeit, a napokban pedig úgy döntött, hogy leírja, mi mindenre kényszerítették a főnökei. Melinda még októberben kezdett el dolgozni egy ismert, Erzsébet körúti kocsmában. Furcsa volt már a felvételi elbeszélgetésen is, hogy bemondásos alapon fizettek a pultosoknak, ugyanis mindenki másképp kap fizetést.

A fiatal lány egy ezrest kért óránként, napi maximum 12 órát vállalt volna, - persze végül mindig többet dolgozott.

Ehhez képest a főnöke csak négy órára jelentette be és már első nap megmutatta neki, hogyan kell csalni és átverni a vendégeket.

Kisebb a mérce és a pohár is!

 Szigorúan 2 cent alkohol megy az összes italba, amikor többet adtam, konkrétan le lettem idiótázva. Amikor a vendég kér egy felest, 2,5 – 3 centet kap, ugyanis a mérce és a pohár is akkora

– számolt be az aljas trükkökről Melinda. Ezek szerint hiába kér valaki egy normál felest, így vagy úgy, de kevesebbet kap: vagy a mennyiség vagy a pohár kisebb.

Trükkök a jéggel: vízzel megy a pohár a mélyhűtőbe

Kiválóan lehet trükközni a jéggel is: egy nagyobb pohárba tesznek rengeteg jeget, végül rátöltik a 2-3 cent röviditalt, ami azonnal elkezdi feloldani a jégkockákat, így esély sincs arra, hogy egy átvert vendég bebizonyítsa igazát. Az sem ritka, hogy a gyomorkeserűhöz adott fagyott poharat már vízzel az alján rakják a mélyhűtőbe, így kevesebb piát kell adni a vendégnek.

Ha kíváncsi vagy a további trükkökre és főleg arra, hogyan tudod kivédeni, a %RIPOST% szombati számából kiderül!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-