Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.19.

Kitagadta apja Szita Bence gyilkosát

Az egykori börtönõr nem hajlandó tudomást venni P. Erikáról, aki élete végéig ülni fog a kisfiú megöléséért.

Nem csoda, hogy ezt nem bírta elviselni... Mint arról a %RIPOST% is többször beszámolt, Szita Bencét négy évvel ezelőtt gyilkoltatta meg brutális kegyetlenséggel nevelőapjának élettársa, P. Erika.

A gyereket 2012. október 29-től eltűntként keresték: elindult otthonról, és többé nem látták. Szörnyű sebekkel borított testét november 3-án találták meg. Még aznap elfogták a tetteseket, akkor kiderült, hogy a mostohaanya csalta el, majd két társával 25 percen át kínozta, majd élve elásta a kisfiút a sántosi erdőben...

P. Erika azért szőtte az ördögi tervet, mert féltékeny volt a szőke kisfiúra, és azt állította, félti tőle saját gyermekét is.

A nőt nem látogatja senki a kalocsai börtönben, ahová élete végéig száműzték - számolt be róla a Bors Tetthely című melléklete. Az édesanyja ugyan tartja vele a kapcsolatot, de egykor börtönőrként dolgozó apja azonnal kitagadta, amint megtudta, milyen szörnyűséget tett a lánya. Azóta sem vesz tudomást a létezéséről.

A nőt és két segítőjét elítélték, a börtönben nincs jó dolguk, hiszen a gyerekbántalmazókat odabent sem szeretik.

Az idő nem gyógyír, csak megtanít kezelni az érzelmeket. A kollégáim, ismerőseim szerencsére nem kérdezgetnek. A gyilkosság utáni időszakban kis híján megőrültem

- vallotta be Gyöngyi Sándor, a fiúcska nevelőapja.

Bence szeptember 26-án lenne 15 éves...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-