Létrehozva: 2019.07.16.

Kijev fenyegetőzik, mert Gulyás Gergely Kárpátalján járt

Hétfõn az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán mondott köszöntõt a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter. Az ukrán külügy ezt nem vette jó néven, és fenyegetõ nyilatkozatot tett.

A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha - jelentette ki Gulyás Gergely a palágykomoróci református templom ünnepélyes átadásán.

 

A hálaadó istentisztelet keretében mondott köszöntőjében Gulyás Gergely visszatekintett a 13. században épült templom és a helyi magyar közösség hányattatásaira az elmúlt száz esztendőben. Hangsúlyozta, "a magyar nemzet akkor maradhat csak fenn, ha a saját közösségei képesek a múltjukat, hagyományaikat ápolni és hitüket megőrizni, és éppen ezért fontos hogy a 800 éves palágykomoróci templom eredeti szépségében újult meg az erős helyi református közösség épülésére szolgálva."

Hozzátette, "amikor egységes magyar nemzetről beszélünk, a gyakorlatban ezt mi úgy valósítjuk meg, hogy a magyar állam és kormány segíti azokat a határon túli magyar közösségeket, amelyek meg akarják őrizni az értékeiket, amelyek meg akarnak maradni."

Utalva a palágykomoróci és kárpátaljai magyarság 20. századi történetére a miniszter kiemelte: "Európának ezen a részén - történelmi tapasztalataink alapján mondhatjuk - nehezen lehet szabad az egyik nemzet, ha nem szabad a másik, amely mellette él, ha nem szabad anyanyelvét használnia, ha nem imádkozhat és tanulhat a maga nyelvén".

Hangsúlyozta: "a magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várnánk el soha."

Az ukrán külügyminisztérium a látogatás után közölte: meglepetéssel értesültek arról, hogy az ukrán fél ajánlása ellenére Gulyás Gergely, diplomata útlevéllel nem hivatalos látogatást tett Kárpátalja megyében.

"...nyomatékosan ajánljuk a magyar vezetésnek, hogy a választási folyamat lezárulásáig tartózkodjanak a kárpátaljai látogatásoktól és minden olyan lépéstől, amely agitációnak tekinthető" - szögezte le a minisztérium.

Ez nem tetszhetett Kijevnek

Beszédében Gulyás Gergely idézte az Alaptörvény XXIX. cikkét: „A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.

(2) A Magyarországon élő nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.”

A miniszter az idézetek után elmondta: a magyar alkotmány azon az alapon áll, hogy egy erős állam a kultúrát gazdagító erőforrásként tekint az őshonos nemzetiségekre, akik a politikai nemzet részei. Ugyanezt várjuk el minden európai országtól és különösen azoktól az országoktól, akiknek a velünk élő nemzetiségeik Magyarországon mindezeket a jogokat élvezik.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-