Létrehozva: 2019.02.07.

Kiderült, miért nincs az influenzának magyar halálos áldozata

Folyamatosan emelkedik Magyarországon az influenzaszerû tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Amíg 2019 elsõ két hetében 11 és 19 ezren, az ötödik héten már 77 ezer 500-an keresték fel az orvosukat.

Az országos influenzajárvány miatt továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat a kórházak és ápolási intézetek. Nem véletlenül, ugyanis Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb szerdai jelentése szerint most már az ország lakosságának kb. 0,8%-a, mintegy 77 500 beteg fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt.

„A fővárosban és 15 megyében emelkedett, három megyében nem változott, egy megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma az előző héthez viszonyítva. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Tolna megyében(1458) volt a legmagasabb”

– tájékoztatott az NNK.

Míg Romániában már 82-en, Horvátországban pedig 55-en haltak bele az influenza szövődményeibe, a magyarok egy meglepő ok miatt védve vannak.

A pár évvel ezelőtti, súlyos lefolyású influenzajárvány következménye, hogy az emberekben egy ideig maradt egyfajta védettség, ezért nem szed annyi halálos áldozatot a mostani járvány, mint a környező országokban

- mondta Noszek László, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orr-fül-gégészeti profilvezető főorvosa az InfoRádiónak.

A szakember szerint ezért van a korábbiaknál jelentősebb védelem a mostani fertőzést okozó vírustörzsek ellen, de azért nem árt figyelni az öltözködésre, a higiéniára és a vitaminbevitelre!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-