Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.16.

Két barátnő fulladt meg a Pest megyei településen!

A lánykák együtt akarták tölteni a szombat estét, egyikük szülei a fürdõszobában találtak rájuk...

Ez valami iszonyatos: a két kilenc éves kislánynak már minden segítség hiába volt...

A gyerekek Szadán, az Ady Endre utcában voltak, egyikük családjának házában, feltehetően pizsamapartit szerveztek maguknak estére. A szülők arra lettek figyelmesek, hogy az emeleti fürdőszobában túl nagy a csend.

Berohantak, s ájultan találták a két kicsit, azonnal hívták a mentőket. Szellőztettek is, de a kiérkező katasztrófavédelem szakemberei így is halálos koncentrációjú szén-monoxidot mértek.

A gyerekeket hosszú időn át próbálták újraéleszteni a mentők, de nem jártak sikerrel, mindkét gyermek meghalt

– közölte az MTI-vel Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Bár az első hírek arról szóltak, hogy a kislányok testvérek voltak, a %RIPOST% úgy tudja, barátnők. Egy helybéli szerint az egyik kislány testvére kiabálva szaladt az utcán: meghalt a húgom!

Nem egy, hanem két család gyászol...

A tragédia után átfogó vizsgálat kezdődött, a %RIPOST% információi szerint a vízmelegítő okozhatta a tragédiát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-