Létrehozva: 2019.04.02.

Késelés Sopronban: Életét kockáztatva mentette meg Zoltán az áldozatot

A történtek hatása még látható a kezén, a nyakán, de azt mondja, nem tehetett másként: a bajbajutotton segíteni kell, mindenáron.

Szerző RIPOST

A kezén még kötés védi az utolsó, be nem gyógyult sebet, a nyakán és a halántékán már halványulnak a vágások nyomai. A március 19-ei este történéseinek külső, múló nyomai ezek, az emlékek viszont valószínűleg egy életre Németh Zoltánba vésődtek. Õ volt az, aki mérlegelés nélkül a segítségére sietett annak a fiatalasszonynak, akire volt férje támadt Sopronban.

"A lépcsőfordulóban egy látásból ismerős fiatal nő feküdt, a mellkasán térdelt egy férfi. Mire odaértem, láttam, ahogy kétszer is szúr. Az csak később derült ki számomra, hogy a penge mind a kétszer elakadt a szegycsontban, ezért nem lett belőle nagy baj. Akkor azonban csak a mozdulatot láttam, így gondolkodás nélkül ütöttem és cibáltam el onnan a férfit. Rám nézve is üvöltött: „Téged is megöllek!" Felém szúrt, én meg automatikusan belemarkoltam a késbe. Nos, ennek a nyomait látjuk még ma is"

– mondta a hős a Kisalföldnek.

Zoltánnak dulakodás közben sikerült kiütnie a támadó kezéből a fegyverét, s végül a férfit is letaszította a lépcsőn, de az pont a kés mellé esett, s újra üldözőbe vette a közben utcára menekült nőt. 

"Kint is azt kiabálta, hogy megöli, de a hangzavarra addigra már mások is felfigyeltek. Egy közeli lépcsőházba menekítették – mint később kiderült – ismerősei a fiatalasszonyt, a férfi pedig, akinek a nyomában voltam, újra felém fordult. Hogy csináltam, nem tudom, de valami oszlopot kaptam ki a földből a Deák téren és azzal hárítottam el a kést, de így is elérte a halántékomat és a nyakamat. Szerencsére nem voltak mély vágások, de csupa vér lettem. Dulakodás közben egy autóra is ráesett, kiderült, az ő kocsija, beült és megpróbált elütni. Volt időm egy fa mögé ugrani, és akkor végre elhajtott"

– idézte fel a történteket Zoltán.

A volt feleségére támadó 51 éves férfit az osztrák rendőrök fogták el még aznap este Ausztriában. Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt fog felelni. 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-