Létrehozva: 2018.12.05.

Keresik Magyarország ételét, indul az országos szakácsverseny

Az Étrend Magyar Konyhafõnökök Egyesülete meghirdette a Magyarország étele 2019 élõmunkás melegkonyhai szakácsversenyt, valamint az Okés Országos Közétkeztetési szakács-megmérettetést.

"A kormányzat számára számára rendkívül fontos, hogy az egészséges életformát a mindennapok részévé tegye: ezt szolgálta többek között a mindennapos iskolai testnevelésórák és az úgynevezett chipsadó bevezetése, amelynek bevételéből az egészségügyben dolgozók bérét emelték" - mondta el a szakácsversenyek szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy megváltozott az iskolai menzákra vonatkozó szabályozás is, annak érdekében, hogy a gyermekek étrendjében minél több zöldség és gyümölcs, minél több természetes íz legyen, a szociális gyermekétkeztetésre fordított keretet pedig 29-ról 79 milliárd forintra emelték. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára hozzátette:

a közétkeztetés kiemelt figyelmet élvez az agrártárcánál is, hiszen naponta 1,5-2 millió embert érint.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében azonban rövidesen útmutató készül a közétkeztetésben dolgozók számára - közölte. Szabó Enikő országos tisztifőorvos-helyettes hangsúlyozta, hogy a betegségek kialakulás szorosan összefügg az életmóddal.

Mint hozzátette, az egészséges táplálkozás fontosságára a most meghirdetett gasztronómiai versenyek is segítenek felhívni a figyelmet.

Asztalos István, az Étrend elnöke elmondta: a két megmérettetés célja szintén az egészséges magyar konyha népszerűsítése. Beszámolója szerint a Magyarország étele az éttermeknek szeretne új, egészséges, gyakorlatba is átültethető magyar fogásokat kínálni.

A két kötelező alapanyag ezúttal a biotejföl és a darált hús lesz, a fogás alapanyagköltsége pedig nettó 1000 forint lehet.

Az Okés a hazai közétkeztetésben dolgozók számára ad ötleteket. Kötelező alapanyagként a versenyzőknek laktózmentes biotejet és vadhúst is fel kell használniuk a háromfogásos menük elkészítéséhez, melyekhez az alapanyagokat nettó 350 forintos, bioételek esetében 420 forintos keretből szerezhetik be. Mivel a közétkeztetés jelentős mértékben érinti a diákokat, a versenyben ezúttal is dolgozik majd gyermekzsűri is.

Mindkét verseny döntőjét 2019 tavaszán tartják a felcsúti Letenyei Lajos Gimnáziumban. A szerdai sajtótájékoztató keretében a Magyarország étele 2019 hivatalos tányérját is bemutatták, amely a Pannon Porcelán műhelyében készült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-