Létrehozva: 2015.12.20.

Karácsonyi csoda lett a jégpálya miatt tönkrement dzsekikből

Hétköznap délután, a zsúfolt Dobó téren kezdték el figyelmeztetés nélkül festeni a pályát szegélyezõ kerítést. Azonnal megtörtént a baj!

Gyerekeikkel ruccant ki egy házaspár az egri Dobó térre múlt héten a jégpályához. A szülők teljes nyugalommal szemlélték, hogy a kölykök milyen boldogan vizsgálgatják a jég állapotát, a korláton át behajolva, amikor figyelmeztették őket, hogy két munkás a túloldalon éppen a kerítést festi.

"Ez valóban így is volt. Festette. Semmi figyelmeztetés, semmi elkerítés, semmi kordon! És amikor odamentem a munkáshoz,

még neki állt feljebb, hogy mit képzelek én, minek kell arra ráfeküdni...

Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ezek gyerekek, és ez előfordul" - írta a férfi. A gyerekek persze éppen vadonatúj világos dzsekijeikben voltak, az eset után némi új színnel megturbózva.

A család végül kiderítette, hogy a munkások az önkormányzat megbízásából dolgoznak, de igazán nem sok jóra számítottak az ügyben, és magukban már el is temették a két drága dzsekit.

Az önkormányzat azonban pillanatok alatt intézkedett, a családot pedig már másnap felhívta az a cég, akinek a megbízásából festett a két munkás. "Többször elnézést kért az okozott kellemetlenségekért, ugyanakkor jó vezetőhöz méltó módon védelmébe vette a munkatársát, de jelezte, hogy

a keletkezett kárt teljes mértékben megtéríti. És újra elnézést kért"

- közölte a károsult családfő, aki karácsonyi csodaként élte meg a gyors ügyintézést, és kártérítést.

Az egri jégpálya azonban ezek alapján kész, azóta már a festék is megszáradt, úgyhogy mindenkinek jó korcsolyázást kívánunk!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-