Létrehozva: 2016.10.25.

Itt őrzik a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját

Magánzárkában, 24 órás felügyelet alatt tartják azt a fiatalt, aki megalapozottan gyanúsítható a szeptember végi merénylettel. A feltételezett elkövetõ még a rabtársaival sem találkozhat, kamerán figyelik minden mozdulatát.

Ahogy a %RIPOST% elsőként beszámolt róla, múlt szerdán elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Teréz körúti robbantás elkövetésével. A karmacsi fiatalt múlt pénteken 30 nap előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsították meg.

A %RIPOST% korábban megtudta, hogy a fiatalt bekamerázott magánzárkába vitték, ahol 24 órás felügyelet mellett figyelik minden mozdulatát. Ez amiatt is fontos, mert félő, hogy

esetleg kárt tesz magában a gyanúsított.

A feltételezett merénylőt a Gyorskocsi utcai Büntetés-végrehajtási Intézetben őrzik, aminek a fő feladata az előzetes letartóztatás foganatosítása és a bírósági tárgyalásra, ügyészi meghallgatásra, nyomozati cselekményekre történő előállítás végrehajtása és biztosítása.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a fiatal férfi egy házi készítésű bombát hozott működésbe a Teréz körúton, két arra járőröző rendőr mellett. Mindketten megsérültek, egyikük súlyosan, de már kiengedték őket a Honvédkórházból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-