Létrehozva: 2016.01.06.

Itt a 3 legfontosabb ok, miért lesz alkoholista a magyar

Megdöbbentõ adatokat közölt dr. Zacher Gábor az M1-nek nemrég adott interjújában. A toxikológus szerint egy-két éven belül egymillióra nõhet az alkoholisták száma, azaz közvetve vagy közvetlenül mindenkit érint majd a szenvedélybetegség. A Ripost utánanézett, mi állhat ennek a hátterében, mik a leggyakoribb okai annak, hogy valaki rendszeresen iszik.

Az általunk megkérdezett szakembereket nem a számok lepték meg, hanem az, hogy az emberek csak most kapták fel a fejüket, a becslések ugyanis évek óta hasonlóak. Az egészségügyben 400-450 ezer regisztrált beteget tartanak számon, az alkoholizmust viszont nem véletlenül tartják a tagadás betegségének.

A segítségkérés előtt a beteg akár 10-20 évvel korábban is elkezdhette a rendszeres alkoholfogyasztást. Sokukat ráadásul nem is alkoholfüggőként, hanem depressziósként regisztrálják, szóval könnyen elképzelhető, hogy már jelenleg is jóval több mint 800 ezren küzdenek alkoholizmussal.

Lovizer János addiktológus konzultáns, szenvedélybeteg-segítő segítségével a Ripost összeszedte a három legsúlyosabb kockázati tényezőt.


1. kockázat: alkoholbeteg a családban

A szakember lapunknak azt mondta, hogy a leggyakoribb oka, hogy valakiből alkoholista lesz, ha úgynevezett diszfunkcionális családból, azaz olyan környezetből származik, ahol legalább az egyik szülő alkoholbeteg volt. "Szinte törvényszerű, hogy ilyenkor a gyerek is előbb-utóbb alkoholista lesz" - magyarázta a Ripostnak Lovizer.

2. kockázat: rossz önértékelés

A második leggyakoribb oka, hogy valaki a kóros ivás útjára lép, hogy kamaszkorában önértékelési problémákkal küzdött. A helyzetet nem segíti, hogy hazánkban elfogadóak az alkohollal szemben: a családi összejöveteleknek is elmaradhatatlan része a pálinkázás, pedig ugyanolyan pszichoaktív szernek számít, mint egy-két drog- vagy gyógyszerfajta.

3. kockázat: sok stressz

A harmadik legnagyobb kockázati tényező, ha valaki éveken keresztül stresszoldónak használja az alkoholt. "A pácienseim között volt, aki mindezt csak rekreációs ivásnak nevezte" - mondta a Ripostnak Lovizer. "Gyakran hallani, hogy Magyarország a depressziósok országa, valójában viszont az alkoholistáké” – tette hozzá.

Lovizer is csak támogatni tudja Zacher javaslatát, hogy mielőbb dolgozzanak ki alkoholstratégiát, mert ahhoz is generációk kellenek, hogy a változás egyáltalán meginduljon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-