Létrehozva: 2018.01.03.

Így vallatják a magyar kisgyerekeket a szcientológusok

A szülõk beleegyezése, sõt jelenléte nélkül vallatnak a magyar szcientológusok egészen kicsi gyerekeket, sokszor napi több órán át, akár évekig!

Bár az adóhatóság zár alá helyezte a szcientológusok budapesti, Váci úti székházát, tegnap nagy volt ott a jövés-menés: most is zajlanak bent a vallatások? Mint a %RIPOST% megírta, a szekta tagjai elképesztő, már a kínzással határos módszerekkel faggatják tagjaikat, akiket teljesen feltérképeznek, és adatokat gyűjtenek tőlük rokonaikról, ismerőseikről - vagyis civilek tízezreiről is! Lapunk most kiderítette:

nemcsak felnőtteket, hanem egészen kicsi gyerekeket is vallatnak!

 

Mindez, a nemrég a NAIH által közzétett klinikai pszichológiai igazságügyi szakértői véleményből derül ki, amely mélységében tárja fel a szcientológusok módszerét, és világít rá, hogy orvosi képzettséggel nem rendelkező emberek vallatnak sokszor 5 év alatti gyermekeket is.

Ezeknek a részleteiről, és a konkrét, megdöbbentő esetekről a %RIPOST% csütörtöki számában olvashat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-