Létrehozva: 2017.07.19.

Így szurkolj, hogy biztosan nyerjenek a magyar sportolók

Mekkora elõnyt jelent sportolóinknak, hogy Magyarország rendezi a 17. FINA Világbajnokságot? Több érmet remélhetünk itthon úszóinktól és vízilabdázóinktól? Érdemes kimenni buzdítani õket? Igen!

Az elmúlt évtizedek példái azt mutatják, hogy a hazai rendezvényeken rendre jobban teljesítenek vizes sportolóink. Úszásban a 2006-os Eb-n Cseh László verhetetlen volt, két aranyérmet szerzett. 2010-ben az előkelő hatodik helyen végeztünk az éremtáblázaton, hat aranyérmet szereztünk, többek között a 4x200-as női gyorsváltó is. Ez utóbbi csapat elsőségéhez kellett a hazai közönség is, mivel a margitszigeti több ezer magyar szurkoló kedvéért is állt össze a lehető legerősebb váltó. 2012-ben, a debreceni Eb-n pedig

Magyarország megnyerte az éremtáblázatot!

A 2006-os és 2010-es eseményen remekelt Barta Nóra műugró is, aki három méteren mindkétszer bronzérmet szerzett. Ebben a számban azóta sem volt ilyen jó eredményünk. A vízilabdázók a 21. században kétszer is hazai pályán bizonyíthattak. A 2001-es és 2014-es Eb-n mindkét együttesünk éremmel zárt, sőt, a lányok az előbbit meg is nyerték. A játékosok mindannyiszor kiemelték,

jó érzés telt ház előtt pólózni,

hiszen külföldön több esetben is kongó lelátók előtt játszottak. Nem beszélve arról, hogy idehaza gyakrabban találkozhattak szeretteikkel.

Makrai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a szurkolás, az együttes drukkolás nemcsak a nézők, hanem a sportolók adrenalinszintjét is megdobja, így óriási hatással lehet a teljesítményre is.

"A verseny egy-egy kiélezettebb pillanatában átlendítheti őket a holtponton, élesítheti a fókuszukat, ezáltal megélhetik a számukra rettenetesen hatékony, úgynevezett jó stresszt. Két verseny között is fokozhatja a motivációjukat és növelheti az önbizalmukat. De figyelembe kell venni, hogy ahogy van rossz teljesítmény, úgy beszélhetünk nem megfelelő, negatív szurkolásról is. A túlzott kritika, a megjegyzések, a bekiabálások, valamint az agresszív szurkolói fellépés növelheti a gátló stressz jelenlétét a sportolókban"

– mondta a %RIPOST%-nak a szakpszichológus.

Hátrány is lehet a fokozott elvárás
Gyurta Dániel egykori edzője, a májusban elhunyt Széles Sándor korábban negatívumokról is beszélt a 2012-es, hazai rendezésű úszó Eb kapcsán. Szerinte 2012-ben, a londoni olimpián Gyurtát kivéve azért szerepeltek le úszóink, mert két hónappal a játékok előtt itthon kellett bizonyítaniuk. Májusban ugyanis Debrecenben rendezték az Eb-t, a szövetség elvárása pedig az volt, hogy a mieink a lehető legjobb eredményt érjék el. Két hónap alatt azonban lehetetlen volt kétszer is csúcsformába kerülni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-