Létrehozva: 2016.04.28.

Így szakadt be az egri szökőkút a város közepén!

Egy téves riasztás miatt hajtott bele a tûzoltóautó a Dobó tér közepén álló, frissen felújított díszelembe.

Nincs szerencséjük az egrieknek a Dobó tér közepén álló szökőkúttal. A díszelemet mindössze egy évvel ezelőtt, 2015 áprilisában adták át, ám már akkor gond akadt vele: a nem megfelelő vízelvezetés miatt a fél Dobó teret eláztatta a vadonatúj látványosság.

Kedden azonban véget is ért a szökőkút rövid karrierje, miután egy

városi tűzoltóautó sofőrje jó ötletnek tartotta, hogy keresztülhajt rajta.

A díszelem azonban beszakadt a több tonna alatt, így - ha csak a mentés idejére is - de egy egyik kerekével egy lyukban álló piros autó lett a Dobó tér fő látványossága.

Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt nyilatkozta: egy belvárosi tűzhöz riasztották a tűzoltókat, akik két járművel indultak el a helyszínre. Menet közben azonban módosították a címet, ezért meg akartak fordulni a Dobó téren, és ekkor szakadt be az egyik alatt a tér felületével egy szintben lévő szökőkút teteje.

A riasztás végül tévesnek bizonyult.

Az eseményeket videóra is rögzítették:

A tér közepén azóta egy lyuk tátong, ami a mémkészítőket is megihlette: a Líceum Televízió munkatársai Travoltát álmodták a tér közepére:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-