Létrehozva: 2021.11.25.

Te jó ég: Olyan hír jött az időjárásról, amit nagyon nem akartunk hallani

Esőt, havas esőt hozhat a hétvége. El kell fogadnunk, hogy vitathatatlanul beköszönt a tél.

Bár csütörtökön még többnyire kellemes őszi idő vár ránk, a tél és a vele járó hideg már készülődik, hogy egy pillanat alatt átvegye az uralmat.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Csütörtökön reggelre főleg a délnyugati tájakon képződik köd, mely a délelőtt folyamán feloszlik. Rétegfelhős időre számíthatunk, a déli és az északnyugati tájakon lesz a legnagyobb esély pár órás napsütésre. Kisebb eső csak az esti óráktól a délnyugati, nyugati területeken fordulhat elő. A délkeleti szél több helyen lesz élénk. 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken borultságig növekszik a felhőzet, és délnyugat felől sokfelé várható eső. Az Alpokalján estétől havas eső, hózápor is előfordulhat. Eleinte a délkeleti, estétől az északnyugati szél erősödhet meg. +6, +7°C körül várható a hőmérséklet.

Szombaton hajnalban szórványosan várható ismét eső, havas eső, a hegyekben hó; majd napközben átmeneti csapadékszünet következik – ekkor ködfoltok képződhetnek. Estétől újra eleredhet az eső. Reggel 0, délután +7 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők – áll a köpönyeg.hu-n.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-