Létrehozva: 2021.05.16.

Nem tehetjük el az esernyőt: Folytatódik a borongós időjárás

Ez most több lesz mint felfrissülés, így eső után jég is jöhet.

Szerző Angie

Vasárnap eleinte elsősorban a Dunától keletre, legnagyobb eséllyel a keleti országrészben fordulhatnak elő zivatarok, beágyazott zivatarok, majd délutántól már a felhőzet szakadozásával a nyugati, délnyugati országrészben is számítani lehet kialakulásukra.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A zivatarokat elsősorban intenzív csapadékhullás, aprószemű jég, esetleg néhol viharos szél (~60 km/h) kísérheti. Legkisebb eséllyel a Kisalföldön valószínű zivatartevékenység.

A következő napokban több hullámban érkezik nedves levegő hazánk térségébe, emiatt folytatódik a hűvös idő, újabb záporokkal, zivatarokkal, némi napsütéssel – írta meg az idojaras.met.hu.

Hétfőn hevesebb záporok, zivatarok okoznak kiadósabb csapadékot, utána a hét végéig viszont nyugodtabb időnk lesz, kevesebb helyen eshet, de folytatódik az ilyenkor szokásosnál pár fokkal hűvösebb idő. A jövő hét végén, a pünkösdi ünnepek idején, újabb frontrendszer érkezik kiadósabb csapadékkal.

 

Szerző Angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-