Létrehozva: 2017.10.05.

Hullaszállítóval karambolozott egy részeg rendőr a főúton

Megütheti a bokáját az a rendõr, aki ittasan ült volán mögé, majd karambolozott. A férfi több napon keresztül próbálta elkerülni a felelõsségre vonást, majd azt állította, hogy nem õ vezette az autót.

Szerző RIPOST

Ivan P., nagyszombati rendőr az elmúlt hétvégén ült ittasan volán mögé, majd egy temetkezési vállalat hullaszállító autójának ütközött. Az eset a szlovákiai Galgóc és Bojnicka közti főúton történt. A balesetet követően Ivan megpróbált megegyezni a másik sofőrrel, aki azonban észrevette, hogy a balesetet okozó férfi részeg, ezért értesítette a rendőrséget. Miután kiderült, hogy a vétkes sofőr rendőr, azonnal jelezték a belügyminisztérium felügyelőségén is.

Mária Linkesová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint Ivan P.-től vért vettek az alkoholvizsgálatra, mivel a szondázást objektív okokból nem végezhették el.

A rendőr azt állította, hogy nemrég komoly tüdőgyulladása volt, ezért baja történhetett volna, ha megfújja a szondát.

Egy, a rendőrséghez közeli forrás szerint Ivan szervezetében megközelítőleg 1,9 ezrelék alkoholt állapítottak meg. De ez még nem minden! Miután őrizetbe vették, azt mondta, hogy másvalaki vezette az autót. Azonban az illető, akire Ivan megpróbálta rákenni a balesetet, igazolni tudta, hogy semmi köze sincs az esethez. A rendőr végül kedden mindent bevallott.

A szlovák belügyminisztérium felügyelősége vizsgálja az ügyet, - írta a Parameter.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-