Létrehozva: 2019.03.25.

Horrorbaleset az M1-esen: Vádat emeltek a román sofőr ellen

A kocsi jobb elsõ ülésen utazó utasa a helyszínen életét vesztette. Több év börtönt is kaphat az autó vezetõje!

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy román férfival szemben, aki az általa vezetett autóval 2017 januárjában az M1-es autópályán figyelmetlensége miatt ütközött egy korábban elszabadult pótkocsival. A baleset előzményeként ismert, hogy két éve egy éjjeli órán az M1-es autópályán Budapest felé tartott egy személyautókat szállító teherautó, melynek bal hátsó gumiabroncsáról – korrózió miatt – a futófelület leszakadt, a jármű iránytartását vesztette és levált róla a pótkocsi, amivel összeütközött. A járműszerelvényről mindkét szállított személyautó az úttestre borult.

A teherautó sofőrje a baleset elkerülése érdekében bekapcsolta az egyik leesett autó vészvillogóját és kézilámpával körkörös mozdulatokat téve állt mellette, miközben a leállósávban megállt mellette egy másik autó, melynek vezetője és utasa is – fényvisszaverő mellényben – a sofőr segítségére sietett. A leállósávban kialakult egy négy-öt autóból álló kocsisor.

Ekkor érkezett a baleset helyszínére egy ugyancsak román férfi által vezetett személyautó két utassal. Az autó vezetője figyelmetlensége miatt kb. négy és fél másodperces késéssel észlelte a forgalmi helyzetet és – a fékezése ellenére – 74-80 km/h-val haladva frontálisan nekiütközött a pótkocsi oldalának.

A személyautó jobb első ülésen utazó utasa a helyszínen életét vesztette. A hátul utazó utas kb. 90 nap alatt gyógyuló zúzódásos tüdő- és agysérüléseket, valamint szegycsonttörést szenvedett el, míg a vezetőnek ugyancsak csonttöréses sérülései keletkeztek.

 A személyautó vezetője a KRESZ azon rendelkezését nem tartotta be, amely szerint olyan körültekintéssel kell közlekedni, hogy az a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. A vádlott terhére rótt halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-