Létrehozva: 2016.04.29.

Hoppá: Májustól jobban járnak a budapesti bliccelők!

A közlekedési társaság májustól jelentõsen enyhíti a pótdíjazás szabályait. A módosításokat az utasok észrevételei alapján dolgozták ki.

Szerző Doris

Vasárnaptól némileg megkönnyebbülhetnek azok, akik érvényes bérlet vagy jegy nélkül utaznak a fővárosban. A BKK ugyanis több ponton módosította a pótdíjazás eddig meglehetősen szigorú szabályait - írja az MTI.

Íme, a jelentősebb változások!

Május 1-től két munkanapot biztosítanak a helyszíni pótdíj befizetésére. Erre eddig nem volt lehetőség.

Szintén újdonság, hogy bankkártyával is ki tudjuk majd fizetni a helyszíni pótdíjat, ha épp nincs nálunk elegendő készpénz.

Azok is örülhetnek, akik feledékenységükben gyakran otthon felejtik bérletüket. A hiányzó igazolás bemutatására a továbbiakban - kettő helyett - öt munkanapon belül lesz lehetőség.

A negyedik, legfőbb változás, hogy májustól nem függ a korábbi pótdíjaktól a bérletbemutatás lehetősége. Eddig azok az utasok, akik nem rendezték korábbi pótdíjtartozásukat, nem élhettek az utólagos bérletbemutatás lehetőségével. Most azonban ez is megváltozik.

A változások célja, hogy bővüljön és még inkább ügyfélbaráttá váljon a pótdíjbefizetések lehetősége.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-