Létrehozva: 2017.11.19.

Nem hiszed el, minek a világnapja van ma! Nem csak a férfiaké

Különös egybeesés ez, de nincs mit tenni. November 19-e nem csak a férfiak, de valami különleges dolog világnapja is. Vagyis van, ahol sajnos különleges...

A WTO-t, azaz a Toalett Világszervezet kezdeményezésére 2001 óta november 19. a WC világnapja. A szervezet 53 ország 151 toalett és higiéniai szervezetét tömöríti, és ezzel a nappal a jobb higiénia fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.  Becsléseik szerint ugyan 1600 óta léteznek vízöblítéses WC-k, de világszerte 2,5 milliárd ember nem tud megfelelő toalettet használni.

Évente 200 millió tonna begyűjtés és szennyvízkezelés nélkül maradó humán hulladék keletkezik, amely szennyezi a környezetet és milliókat tesz ki a betegségeknek. A Toalett Világszervezetet Sim Jae Duck ázsiai vállalkozó alapította, aki Nemzetközi Toalett Csúcstalálkozókat is rendezett már kutatóknak és más szakembereknek, ahol a toalettel összefüggő kérdéseket vitatták meg. Sim olyannyira fontosnak tartja ezt a kérdést, hogy Dél-Koreában egy WC formájú házat is építtetett magának közel 2 millió dollárért.

Miközben a világ egyik felén a vízöblítéses WC hiánya okoz problémákat, a fejlettebb országokban már a víztakarékosság a kérdés. Errefelé azt kellene megoldani, hogy ne az ivóvízkészleteket pazaroljuk a toalett öblítésére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-