Létrehozva: 2019.01.09.

Hazug magyar politikusok: Ennyiért eszik a bablevest a Parlamentben. Itt az étlap

Bagoly mondja a verébnek: nagy fejû. Kiderült, hogy álszent, hazug módon veri a tamtamot Gyurcsány, Szél Bernadett meg a szocialisták. Miközben eszik a kedvezményes menzabablevest meg a menüt a parlamenti ülések szünetében.

Szerző Ripost

Miközben elképesztő ricsajozást csaptak az ellenzéki politikusok az új miniszterelnökség a várbeli Karmelita kolostor hivatali étkezője körül,

kiderült, hogy ők is hasonló, sőt kedvezőbb árakon étkeznek hosszú évek óta.

Vagyis  Gyurcsányék, a szocialisták, meg persze a velük ma már egy húron pendülő jobbikosok bort isznak és vizet prédikálnak.

Évek óta eszik a várbeli áraknál olcsóbb bablevest és menüt az Országház épületében, de hát erről a nagy kiabálásban méltóztattak elfeledkezni.

Tessék csak megnézni a legfrissebb étlapot! Így hazudik a magyar ellenzék.

 

Most,  miután rekedtre találták kiabálni magukat, rajtuk, álszentségükön nevet a világ. Már csak azért is, mert az is kiderült, hogy az általuk olyannyira imádott Brüsszelben még  olcsóbban ehetnek, persze az ottani árakhoz viszonyítva. Az Európai Parlament úgynevezett kantinjában  fele annyiba kerül minden, mint egy földi halandónak.

Persze azért, hogy szinte fillérekért ehessenek a brüsszeli honatyák,  valakinek a zsebébe kell nyúlnia.

Az európai uniós költségvetésből, vagyis az európai polgárok pénzéből több millió eurót kell támogatásként erre a célra fordítani, hogy ne jusson csődbe a brüsszeli menza.

Európa kiskirálya, az italozásról elhíresült Juncker pedig minden évben aláírja az olcsó kajáról szóló rendelkezéseket. Szóval Szanyi Tibor, meg Niedermüller elvtárs is naponta eszi a filléres brüsszeli kosztot.

Erről persze méltóztatnak hallgatni, miközben a Kossuth téren kirendelik maguknak a kedvezményes zöldborsólevest csurgatott tésztával. Miféle álszent hazudozás ez, miközben kanalazzák az ebédet?

Időközben sikerült lefényképezni Gyurcsányt és a Dk vezérkarát, amint éppen sorban állnak az olcsó kajáért a Parlamenti menzán. Kattintson!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-