Létrehozva: 2018.11.09.

Hazahozták, és három bűncselekménnyel is gyanúsítják az afgán erőszakolót

A rendõrség tájékoztatása szerint pénteken Magyarországra hozták, majd kihallgatták azt az afgán férfit, aki a gyanú szerint egy Tibi atyával reklámozott gíroszozó mosdójában megerõszakolt egy magyar stewardesst.

Az osztrák rendőrök kiadatási eljárás keretében átadták a magyar nyomozóknak azt az afgán állampolgárt, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés bűntett miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tájékoztatott a rendőrség a police.hu-n.

A Magyarországon menekült státuszúként tartózkodó 18 éves afgán férfi június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett. Ezt követően szeptember 9-én hajnalban Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktus eltűrésére kényszerített egy nőt. A bűncselekményt követően a férfi elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben külön nyomozócsoportot hozott létre. Az afgán férfi azonosítása után, a nemzeti elfogatóparancs mellé európai elfogatóparancsot is kiadtak.

Az afgán férfit végül az osztrák rendőrök fogták el szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton. Kiadatási eljárás keretében péntek délelőtt Hegyeshalomnál átadták az afgán férfit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozóinak, akik előállították az V. kerületi Rendőrkapitányságra. A belvárosi rendőrök őrizetbe vették és szeméremsértés, valamint szexuális kényszerítés miatt gyanúsítottként hallgatják ki, illetve előzetes letartóztatását kérik.

Mint lapunk megírta, szeptember 9-én hajnali 2 és 3 óra között a budapesti belvárosban, egy József Attila utcai gíroszos mosdójában az ott dolgozó fiatal afgán férfi, Ahmad Bilal Sarhadi szexuális aktusra kényszerített egy 21 éves magyar légiutas-kísérő lányt. A lány mosdóra kéredzkedett be a vendéglátóhelyre. Az afgán alkalmazott hátra kísérte, majd a lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rázárta az ajtót és a Ripost által megszerzett kamerafelvételek szerint 27 percen át erőszakoskodott vele.

A Ripost írta meg elsőként azt is, hogy a bűncselekménynek volt tanúja: az afgán munkatársa a kamerafelvételek szerint az ajtónál hallgatózott, többször is visszatért, mintha azt várta volna, hogy az afgán végezzen. Hallania kellett a lány tiltakozását, sikoltásait, de nem tett semmit. A rendőrség kihallgatta a tanút, de a nyomozás állásáról bővebb részleteket nem árultak el. Lapunk kiderítette, a tettes a fóti gyerekvárosból járt a belvárosba dolgozni, ott lakott évek óta, tartózkodási engedéllyel.

Az áldozat, a 21 éves magyar stewardess azóta eltűnt a nyilvánosság elől: Facebook-profilját is törölte. De lehet, hogy a rendőrségi kihallgatások után most újra szembe kell néznie támadójával.

Az osztrák hatóságok két hónap után adták ki Magyarországnak a tette után azonnal Bécsbe menekülő férfit. Azért tarthatott eddig a folyamat, mert a gyanúsított valószínűleg nem egyezett bele a kiadatásba, majd fellebbezhetett is, így húzva el az ügyet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-