Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.08.

Hatalmas megtiszteltetés, Böjte Csabát személyesen fogadta Ferenc pápa

Az atya egy magyar zarándokcsoporttal érkezett, a gyerekek is kezet foghattak az egyházfõvel.

A dévai Szent Ferenc alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján Böjte Csaba atya vezetésével.

Ferenc pápa az általános audiencia végén külön találkozott a Böjte atya vezette zarándokcsoporttal. Kezet fogott a gyerekekkel és fiatalokkal, áldását adta rájuk, és közös fotó is készült a pápával és a dévai gyerekekkel.

A dévai Szent Ferenc alapítvány gyerekmentő szolgálat eddig mintegy hatezer gyermeket karolt fel. Jelenleg 2300 gyereket lát el: közülük csak harmincan tudtak elutazni a Vatikánba, a többiek fényképével tablót készítettek, amelyet átadtak Ferenc pápának.

Böjte Csaba ferences szerzetes az MTI-nek elmondta, a vatikáni zarándoklattal az egyházfő június 31. és június 2. közötti romániai látogatása jelentőségét akarta kiemelni, amelynek során Ferenc pápa június elsején Csíksomlyón mutat be misét. A ferences szerzetes megjegyezte, Ferenc pápa azt hirdeti hogy az egyháznak ki kell lépnie a világ és a társadalom peremére, mivel itt sok értékes ember található. "Én pedig éppen azt akartam megmutatni neki, milyen csodálatos fiúkat és lányokat sikerül segíteni!" - hangsúlyozta Böjte atya.

Hozzátette, reméli, Ferenc pápa Csíksomlyón mond értük egy fohászt.

Böjte Csaba azt kérte, Ferenc pápa szenteljen egyházi ünnepet a gyermekeknek. Javaslata szerint ez a búcsúnap éppen június elseje lehetne, amelyre egyébként is a gyereknap esik. Úgy vélte, ezentúl a gyereknapot ne csak a világiak ünnepeljék meg, hanem a templomokban a Gyermek Jézust és gyermekeket együtt köszöntsék fel. A gyerekek gyakran kimaradnak az egyházból - tette hozzá.

"Nagy dolog Ferenc pápa látogatása nálunk, mert egy asztalhoz tudunk ülni erdélyi magyarok, kárpát-medencei magyarok, moldvai csángók és románok is, és ha együtt tudunk imádkozni, akkor együtt is tudunk megmaradni" - jelentette ki Böjte Csaba.

Az audiencián részt vett Kovács Gergely okleveles posztulátor, a magyarországi Mindszenty-alapítvány képviselője, a bíboros boldoggá avatási eljárásának helyettes posztulátora.

Mindszenty József halálának évfordulóján csütörtökön pedig misét mutatnak be a vértanú Szent Istvánról elnevezett Santo Stefano Rotondo római körtemplomban. A szertartást Angelo Amato bíboros, a vatikáni szentté avatási kongregáció nyugalmazott prefektusa celebrálja. A misén a dévai Szent Ferenc alapítvány gyerekkórusa énekel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-