Létrehozva: 2016.10.03.

Harminchat kisfiút erőszakolt meg egy budapesti nevelő

Szörnyû üzelmeit közel kilenc éven át folytatta B. Tamás két fõvárosi nevelõintézetben, mielõtt lebukott. Áldozatai 8 és 15 év közötti fiúk...

Ki tudja, hány évig folytatta volna mocskos üzelmeit B. Tamás, ha le nem bukik?!

A tornatanár rémtetteire jellemző volt, hogy általában takarodó után vitte be áldozatait egy-egy szabad szobába vagy az intézmény szaunájába, de a gyerekek azt mondták róla a rendőrségen, hogy a kirándulásokat is kihasználta a szexuális vágyai kielégítésére. Akadt olyan tinédzser, aki 200 esetről számolt be. Az elmondások szerint az is gyakori volt, hogy a testnevelés órát tartó Tamás bácsi - ahogy a diákok hívták - óra közben kivitte egyik kedvencét a szertárba, majd miután végzett az aktussal, visszamentek és folytatták az órát.

Miközben toltam el magamtól, mondtam neki, hogy ez illegális. Azt mondta, hogy attól jó

 – mesélte egy áldozat a rendőrségen.

A gyerekek ugyan tiltakoztak, de kiabálni soha nem mertek és évekig beszélni sem az esetről, még az intézmény pszichológusának sem. A szakember hétfőn a bíróság előtt ezt azzal magyarázta, hogy az intézetbe kerülő gyerekek múltja legtöbbször szörnyű, kiszolgáltatott helyzetben vannak és félnek. Nem mernek panaszkodni egy tanárra, akkor sem, ha tudják, hogy rosszat csinál.

B. Tamás mindezek tetejébe erős felépítésű férfi, évekig bokszolt és boksz edzéseket is tartott a fiúknak. Pedagógiai végzettsége nincs, mégis testnevelő tanár, sőt osztályfőnök is volt a gyermekfelügyelet mellett. A diákok egy része kedvelte, más intézetisek viszont szigorúnak és önbíráskodónak tartották. A gyerekek azt vallották, előfordult, hogy megfélemlített és meg is verte egy-két társukat, emiatt tartottak tőle. Egyikük végül mégis összeszedte magát, beszélt a szörnyűségekről, s onnantól a lavina megállíthatatlanná vált...

A bíróságon most zajló perben halmozott nemi erőszak és testi bántalmazás miatt B. Tamás 22 év szabadságvesztést kaphatna, de a gyakorlat szerint a maximális büntetést ritkán szabják ki.

Tavasszal várható az ügy lezárása, addig a nevelő előzetes letartóztatásban marad.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-