Létrehozva: 2015.11.24.

Halálra verték az osztrák lányt, mert meg akart szökni az Iszlám Államtól

Két tinédzser egy éve szökött meg Bécsbõl, hogy a szír terrorszervezethez csatlakozzon. Az Iszlám Állam csak kirakatfigurának használta õket, de amikor egyikük el akart szökni, halálra verték a terroristák.

Két bosnyák származású osztrák lány, Samra Kesinovic és a nála fiatalabb, akkor 15 éves Sabina Selimovic még 2014 áprilisában szökött meg Bécsből, ahol kiskoruk óta éltek. Később kiderült, Szíriába mentek, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam dzsihádista harcosaihoz, és a szüleiknek csak egy üzenetet hagytak hátra, hogy ne keressék őket,

elmentek Allahot szolgálni, és meghalni érte.

Számos osztrák lap most arról számol be, hogy meg nem erősített információk szerint az egyik lányt, a 18 éves Samrát az iszlám terroristák halálra verték, amikor megtudták, hogy meg akar szökni az Iszlám Állam szír központjából, Rakkából.

A DailyMail információi szerint mindkét fiatal lányt kirakatfiguraként használta toborzásra az Iszlám Állam, de "a férjük" engedélye nélkül nem nagyon csinálhattak semmi mást. Korábban

az is felmerült, hogy terhesek lettek,

de ezt az egyikük állítólag egy SMS-ben tagadta.

Az egyik osztrák lap egy tunéziai nővel beszélt, aki korábban együtt élt a lányokkal, ő szerencsésen el tudott menekülni Szíriából és akkor még épségben látta mindkettejüket. Az ENSZ Terrorizmus Elleni Bizottságának egyik magas rangú izraeli szakértője korábban azt nyilatkozta, hogy információja van arról, hogy valóban mindkét lányt bevették az ISIS-be. David Scharia azt mondta, a lányok közül az egyik

a harcokban meghalt Szíriában, a másiknak pedig nyoma veszett.

Most úgy tűnik, hogy már mindketten meghaltak Szíriában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant az Európai Parlamentben

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-