Létrehozva: 2019.04.29.

Gyurcsányné miatt cenzúrázták a híres magyar háziasszonyt

Nagyon figyel a Facebook, úgy tûnik, cenzúrázzák a politikai posztokat - mondta a Ripostnak Boros Vali, a híres szabolcsi háziasszony, aki hatalmas közösséget épített maga köré: Vali hagyományos konyhája nevû oldalának 100 ezres rajongótábora van a Facebookon.

„A privát oldalamon tettem ki egy posztot Gyurcsánynéról, aki azt mondta, hogy a határon túli magyarok veszélyesek az országra. Azt írtam róla, hogy „Ez a nő egyre hülyébb” – és erre 3 napra letiltott a Facebook, mondván, hogy gyűlöletbeszéd! De ennél sokkal durvább posztokat is láttam az interneten, Orbán Viktorról sokkal csúnyábbakat is szoktak írni, de azokat a posztokat valamiért nem bántják! Ráadásul ez már nem először történik meg velem, úgy látszik, a sok követőm miatt rám nagyon kényesek, ha politikát teszek ki” – mondta Valika.

Majd hozzátette:

„De az is lehet, hogy úgy találnak meg, hogy egy balos érzelmű követő feljelent. Amúgy ugyanezt a posztot sokan mások is kirakták, de őket nem bántotta a Facebook. Úgy látszik, utaznak azokra, akiknek sok a követőjük, és ha politikailag nem tetszőt írnak, cenzúrázzák őket!”

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-