Létrehozva: 2021.06.15.

Két lányával végzett egy apa, mert felesége mást szeretett

Egy másik férfi mellett találta meg a boldogságot, ezért kell most szenvednie egy spanyol anyának.

Egy spanyol anya nyílt levelet írt miután kiderült, hogy volt párja mindkét gyermeküket meggyilkolta és tengerbe dobta. A nő szerint, a férfi azt akarta elérni, hogy egész hátralévő életében szenvedjen és reménytelenül keresse a lányokat.

Fotó: diario24es / Instagram

Tomas Gimeno hatéves lányát, Olivia-t csütörtökön Tenerife közelében, több mint 3000 méteres víz alatt, egy sporttáskában találták élettelenül, egy másik táskát üresen találtak mellette, de feltételezhető, hogy a legkisebb gyermek is halott.

Az eltűnést nyomozó bíró azzal vádolta Gimenót, hogy gyermekeit megölte és testüket a hajójából tervszerűen és előre megfontolt módon kidobta, hogy volt szerelmének embertelen fájdalmat okozzon.

Beatriz Zimmerman, tegnap nyílt levélben fogalmazta meg érzéseit és igyekszik értemet adni lányai halálának. Reméli, hogy Olivia és Anna halála nem lesz hiábavaló.

A levélben azt mondta: „Anna és Olivia tele voltak szeretettel, minden nap minden pillanatban elmondtam nekik, hogy nagyon szeretem őket és fáj a lelkem, hogy nem tudtam megmenteni az életüket. Bárcsak abban a pillanatban ott lettem volna velük, kezüket fogva és együtt haltunk meg„- írta a gyászoló asszony, aki tudja, volt párja csak azért hagyta őt életben, hogy halála napjáig szenvedjen.

A gyilkossággal vádolt férfit még nem fogta el a rendőrség, de feltételezhető, hogy magával is végzett a férfi. Az szinte biztos, hogy az otthonában végzett a lányokkal, ahol izomlazítókat és nyugtatókat találtak a nyomozók. – számolt be a tragikus estről a dailymail.co.uk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-