Létrehozva: 2016.05.13.

Gyermekei életét féltette a brutálisan megvert szombathelyi anya

Ahogy arról beszámoltunk, H. Gábor rátámadt alvó feleségére egy kalapáccsal és többször is a nõ fejére sújtott, majd elmenekült. A vérzõ asszony a szomszédoktól kért segítséget.

Szerző Brenner Balázs

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, kalapáccsal támadt alvó feleségére egy szombathelyi férfi, ez után pedig többször megszúrta, majd elrohant a lakásból. A hétfői brutális támadás után nagy erőkkel kezdte el keresni a rendőrség H. Gábort, akit végül csütörtök hajnalban fogtak el a Vas megyei Meggyeskovácsi közelében. Napközben kihallgatták, késő délután pedig elvitték a lakásához, ahol meg kellett mutatnia, hogyan támadt a feleségére.

A nyugat.hu információi szerint miután a brutális támadó elfutott a helyszínről, a vérző édesanya minden erejét összeszedve jutott el szomszédja ajtajáig, ahol azt kérte az ajtót nyitóktól,

hogy mentsék a gyerekeit.

A kalapáccsal támadó férfit emberölési kísérlettel gyanúsítják, tettéért akár 10 év börtönt is kaphat.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-