Létrehozva: 2017.11.19.

Fordulat a magyar kajakos halálát okozó baleset ügyében

Kiderült, mennyit ivott a Szentendrei úton versenyzõ ámokfutó.

O. Áron március 18-án éjjel 130 kilométeres sebességgel hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó autóba, az abban utazók pedig életüket vesztették.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt korábban, a piros lámpánál álló autó 22 éves sofőrje, D. Bálint és szintén 22 éves utasa, Richárd olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A hátulról beléjük rohanó O. Áron is súlyosan megsérült, a gerincével kellett műteni később. Mint az a nyomozás során kiderült, a férfi ittasan vezetett, úgy okozta a balesetet.

A szervezetében valamivel több mint két liter, azaz körülbelül három üveg bornak megfelelő alkoholt mutattak ki a baleset után. Miután megoperálták a Honvédkórházban, a tököli rabkórházba vitték. Onnan több hónapos gyógykezelés után került előzetes letartóztatásba egy budapesti börtön hatfős cellájába, a Blikk szerint jelenleg is ott tartják fogva a fiatalt.

Az ügyben folytatott eljárás során keletkezett iratokat a rendőrség vádemelési javaslattal a napokban küldte meg az ügyészségnek, így már csak idő kérdése, hogy mikor emelnek vádat a 29 éves fiatal férfi ellen, akinek egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-