RIPOSTER

Fordulat a dunai hajótragédia ügyében: ők tisztázhatják a történteket

Az ügyvédek új tanúk meghallgatását kérték, mert ők beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.
  • Szerző: Ripost

Újabb tanúk meghallgatását kérték a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő két ügyvéd egyike, dr. Sógor Zsolt a lapnak azt mondta: a beidézendő tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.

A nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével. A szállodahajó május 29-én utolérte a Margit hídnál a Hableány sétahajót, amely az ütközéstől azonnal elsüllyedt, a 33 dél-koreai utas, illetve a magyar matróz és a kapitány közül mindössze hét távol-keleti turista élte túl a balesetet – emlékeztet a lap.

A 28 halálos áldozatot követelő Hableány-katasztrófa ügyében a szállodahajó 64 éves ukrán hajóskapitányát gyanúsították meg, de a hatóságok egyelőre csak tervezik Jurij C. folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását, erre várhatóan az egyes igazságügyi szakértői vélemények elkészülte után lehet számítani. Ilyen például a hajózási szakmai szempontokat tudományos alapon vizsgáló nautikai szakértői vélemény is – írta a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, a Hableány kiemelésében részt vettek megjutalmazása mellett a Belügyminisztérium életmentő emlékéremre terjeszti fel azokat, akik a katasztrófa után megmentették a hét túlélő dél-koreai turistát – írja az MTI.