Létrehozva: 2019.07.12.

Fontos részletek a Hableány magyar személyzetének mai búcsúztatójáról

A magyar kapitány és matróz búcsúztatója miatt a hajóközlekedés is módosul pénteken a Dunán.

Ma búcsúztatják a dunai hajóbaleset két magyar áldozatát, a Hableány kapitányát és matrózát a folyó Margit hídhoz közeli szakaszán. A tragédia helyszínén a dél-koreai áldozatokra koszorúval emlékeznek - írja az MTI.

A Panorama Deck Hajózási Társaság tájékoztatása szerint saját halottjuknak tekintett kollégáik búcsúztatóján több hajó is részt vesz, azokon egy időben zajlik a szertartás.

A 11 órakor kezdődő hajós búcsúztatót - a matróz korábbi katonai szolgálata miatt - katonai tiszteletadás mellett tartják.

Akik részvétüket szeretnék nyilvánítani, azoktól azt kérik, hogy a Margit híd Országház felőli oldalán vegyenek részt a gyászceremónián, és kizárólag virágszirmokat szórjanak a vízbe a budapesti hajók közös kürtjelére.

A búcsúztató alatt módosul a hajóközlekedés is. A BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleményében azt írta, hogy a D12-es hajójárat a szokásostól eltérő menetrend szerint, kétóránként jár, az áldozatok előtti tisztelgésként árbocán fekete szalaggal közlekedik.

A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, a többiek meghaltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-