Létrehozva: 2021.02.04.

Fontos hírt jelentett be csütörtökön az operatív törzs

Csütörtökön elkezdődött a regisztrált legidősebbek oltása.

A Magyarországon átutazókkal szemben szerdán 80 alkalommal intézkedtek a rendőrök a tranzitszabályok megsértése miatt – ismertette az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Fotó: TV2

Gál Kristóf elmondta: a kijárási tilalomra vonatkozó szabályok megsértése miatt szerdán 347 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Az elmúlt napon 8388 esetben ellenőrizték a rendőrök a helyszínen a hatósági házi karanténban lévőket, és 2886 hatósági házi karantént rendeltek el országszerte, így 19 633 emberre vonatkozik járványügyi megfigyelés, illetve elkülönítés, közülük 1984-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást – ismertette az alezredes.

Elmondta azt is, hogy először záratott be ideiglenesen fél évre a rendőrség egy vendéglátóhelyet a védelmi intézkedések megszegése miatt. Közölte: a rendőri ellenőrzéskor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sörözőben az ott dolgozó alkalmazotton kívül nyolc vendég is tartózkodott, és valamennyien helyben fogyasztottak különböző italokat, miközben sem ők, sem a pultos nem viseltek maszkot.

A rendőrség közigazgatási hatósági intézkedésként a sörözőt hat hónapra bezáratta, valamint közigazgatási bírságot szabtak ki az üzemeltetőre – tette hozzá a szóvivő.

Emellett az is elhangzott, hogy csütörtöktől elkezdődik a regisztrált legidősebbek beoltása

A február 4-8. közötti időszakban nagyjából 30 ezer regisztrált idős embert oltanak be kórházi oltópontokon, és több mint 10 ezer idős embert a háziorvosok fognak beoltani.

Február 4-én elkezdődött a regisztrált legidősebbek oltása. Őket a háziorvosuk értesíti az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről, amely lehet a kórházi oltópont, vagy a háziorvosi rendelő, vagy az idős ember otthona is.

Javasolt az idős embereknek a védőoltás?

Egyértelműen igen, hiszen az idős kor az egyik legnagyobb kockázat a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyására. Az elhunytak átlagéletkora 76 év. A fertőzéseket kiváltó kórokozók, köztük a vírusok okozta fertőzések ellen védőoltásokkal lehet a leghatékonyabban védekezni. Ez igaz az új koronavírus okozta fertőzésekre is.

Pontosan kiket kezdenek el most oltani?

Február első hetében a védőoltásra postai úton vagy interneten regisztrált legidősebbeket kezdik el oltani. Minden háziorvos megkapta a praxisában eddig regisztrált legidősebbek listáját. A lista egyben egy prioritási rend is, a praxishoz tartozó legidősebbtől halad sorban életkor szerint és figyelembe veszi az oltandó idős ember dokumentált krónikus betegségeit is. Tehát az életkoruk és egészségi állapotuk alapján legveszélyeztetettebbek vannak a lista elején, a háziorvosnak velük kell kezdeni az oltást.

Ki értesíti az időseket?

A háziorvos a lista sorrendiségét követve értesíti a praxisához tartozó időseket, hogy ki és mikor számíthat az oltásra. A háziorvos dönt arról is, hogy az oltásra jelentkezett idős ember oltható vagy nem oltható (pl.: akut lázas betegség esetén későbbre kell halasztani a védőoltást).

Hány idős ember és hol kapja meg most az oltást?

Minden háziorvosnak (ez több mint 5 ezer praxist jelent) ki kell választani 6 főt a listáról, akiket kórházi oltóponton fognak oltani február 4-8. között. Oda vagy a háziorvos által megrendelt betegszállítóval jut el vagy a család is beviheti autóval.

Ezen felül 1080 háziorvosnak jut ezen a héten 1-1 db ampulla Moderna-vakcina. Egy ampullából 10 idős embert tud beoltani a háziorvos a rendelőben vagy az idős ember otthonában.

A február 4-8. közötti időszakban tehát nagyjából 30 ezer regisztrált idős embert oltanak be kórházi oltópontokon, és több mint 10 ezer idős embert a háziorvosok fognak beoltani.

Milyen vakcinát kapnak a regisztrált legidősebbek és azokból mikor kell megkapni a 2. oltást?

Csak a hatóságok által engedélyezett oltóanyagokat alkalmazzuk Magyarországon. Mindig a rendelkezésre álló vakcinával zajlik az oltás.

A kórházi oltópontokon jelenleg Pfizer-vakcinával oltanak, amelyből az első oltást követő 21. napon kell beadni a második oltást.

A háziorvosok most Moderna-vakcinával oltanak, amelyből az első oltást követő a 28. napon kell beadni a második oltást.

Az oltóanyagokat nem lehet felcserélni, az első és a második oltást ugyanazon oltóanyaggal kell elvégezni. Ha a második oltást a tervezett időpontban valamilyen oknál fogva nem lehet beadni (pl. akut betegség, akadályoztatás esetén), akkor az oltóorvossal megbeszélt időpontban kell bepótolni.

 

Az oltás okozhat koronavírus-fertőzést?

Nem.

Ki nem kaphat oltást?

Ellenjavallatok idősek esetén:

  • Akut lázas betegség
  • A beadandó vakcina bármely összetevőjével szembeni súlyos allergiás reakció
  • Az anamnézisben súlyos, kórházi ellátást igénylő gyógyszerrel (pl.penicillin) vagy védőoltással kapcsolatos anafilaxiás reakció
  • A vakcina második adagját nem szabad beadni azoknak sem, akik anafilaxiás reakciót mutattak az első oltás alkalmazása során.

    Milyen oltási reakciók léphetnek fel?

    Bármelyik védőoltás után jelentkezhet oltási reakció. Magyarországon az eddig beoltottaknál – beleértve az időseket is – csak néhány esetben tapasztaltak enyhe oltási reakciót.

    A lehetséges oltási reakciókra az oltóorvos fogja felhívni a figyelmet. Ezek azonban átmeneti reakciók, melyek szövődmények nélkül megszűnnek. A leggyakoribbak: fájdalom a beadás helyén, fejfájás, hidegrázás, fáradtság, izomfájdalom, láz, injekció beadási helyén jelentkező duzzanat. Nagyon ritkán előfordulhat: megnagyobbodott nyirokcsomók (hónalji nyirokcsomó duzzanata, érzékenysége), rossz közérzet, végtagfájdalom, álmatlanság, viszketés az injekció beadási helyén.

    Ezek általában enyhék vagy közepesen súlyosak és a vakcina beadása után pár napon belül elmúlnak.

    A felsorolt reakciók enyhítésére fájdalomcsillapító és / vagy lázcsillapító gyógyszerekkel (pl. Paracetamolt tartalmazó termékekkel) tüneti kezelés alkalmazható.

    Idős vagyok és regisztráltam védőoltásra, de még nem hívott még a háziorvos. Én mikor kerülök sorra?

    Mindenki sorra fog kerülni, aki jelentkezett védőoltásra. Az oltás ütemét leginkább a rendelkezésre álló vakcina határozza meg. A Magyarországra érkező vakcinaszállítmányok ütemében tudjuk ellátni a háziorvosokat oltóanyaggal, és a háziorvosok a praxishoz tartozó prioritási lista alapján sorra fogják hívni az idős regisztrált betegeiket a következő hetekben.

    Idős vagyok. Még nem regisztráltam, megtehetem még?

    Igen. A regisztráció folyamatos a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, vagy ha még nem tette, akkor postán is visszaküldheti a Magyar Államkincstárhoz a jelentkezését. A regisztráltakat folyamatosan frissítjük és továbbítjuk a háziorvosokhoz.

    Az alábbi tájékoztató innen is letölthető: Mit kell tudni a regisztrált legidősebbek oltásáról?

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

    origo.hu

    Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

    borsonline.hu

    "Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

    vg.hu

    Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

    mindmegette.hu

    A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

    origo.hu

    Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

    mindmegette.hu

    Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

    ripost.hu

    Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -