Létrehozva: 2017.08.20.

Figyelmeztetést adtak ki: Itt csap le a vihar vasárnap

Nem mindenhol telik majd nyáriasan a nemzeti ünnep. Két megyére is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Itt készülj a viharra!

Vasárnap a Dunántúl északnyugati felén már 25 fok alatt, másutt még 25, 27 fok körüli átlaghőmérséklet valószínű. A nap folyamán az ország keleti felén is megszűnik a hőség.

Vasárnap már a középső országrészben és északkeleten is 65 km/h körüli széllökések is lesznek. A nap második felében elsősorban a Dunántúlon lehet néhol zivatar. Várhatóan estétől, késő estétől nyugat, északnyugat felől egy nagyobb kiterjedésű csapadékzóna alakulhat ki intenzív záporokkal, néhol zivatarral, amely vasárnapra túlsúlyával a keleti országrészre helyeződik át.

Főként a Börzsöny-Cserhát-Mátra térségében várható területi átlagban is jelentősebb mennyiségű csapadék (20 mm körüli), de lokálisan záporból vagy zivatarból máshol is eshet hasonló mennyiség. Heves zivatar nem valószínű (esélye < 10%), de vasárnap az ország keleti felén előforduló zivatarokat a nagyobb csapadék mellett viharos (60-70 km/h) széllökés is kísérheti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Szöllősi György a hallgató Milák Kristófról: Példaképnek lenni kötelességekkel is jár

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-