Létrehozva: 2017.05.05.

Fiatal kiválóságát gyászolja a magyar kézilabdasport

Sportolóként nem ismert lehetetlent, de a gyilkos kór legyõzte.

35 éves korában meghalt a kézilabdasport kiválósága, Mahler Brigitta.

Halálhírét a Gyulai SE és a Gyulai Hírlap is közölte.

Búcsújukban így fogalmaztak:

Búcsúzunk egy nagyszerű kézilabda-játékostól, edzőtől, édesanyától. Mahler Brigitta 1982. december 11-én született Gyulán. A kézilabdázás alapjait általános iskolában sajátította el. Nevelőedzője Fabulyáné Kovács Tímea volt. 17 éves korában már az NB I.-es Békéscsabai NKSE igazolt játékosa volt.

A 2000-es évek elején kettős játékengedéllyel igazolt a Gyulai SE csapatába, a 2002/2003-as bajnoki évadban pedig már rendes átigazolással.

2004-ben az NB I.-es Kiskunhalas játékosa lett, de rövid ott-tartózkodás után, még abban a bajnoki szezonban visszaigazolt. A 2006/2007-es bajnokságban rövid kitérőt tett Derecskére.

2007-ben már tagja volt a Gyulai SE NB I. B-s, ezüstérmet nyert csapatának. A 2008-as bajnoki évadban sikerült megismételniük az előző év sikerét, ehhez Brigi nagyszerű beállós játéka is hozzájárult.

A 2015/2016-os gyerekbajnokságban a Gyulasport Nkft. utánpótlásedzője lett. Nagy szeretettel nevelte a rábízott U8-as és U9-es korosztályt. Igazi sportember volt, nem ismert lehetetlent, vereséget. Mindig győzni akart. De a szervezetét megtámadó gyilkos kórral nem bírt.

2017. május 2-án az esti órákban szervezete feladta a küzdelmet. 35 évet élt. Fájdalmas veszteség. Nyugodj békében, Maki!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

Jégdara és hózáporok jöhetnek, majd következik a legrosszabb

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-