Létrehozva: 2016.09.07.

Felmenthetik a gyermekét lemészároló nőt

Ügyvédje szerint súlyos személyiségzavarral küzd a kislányát tavaly húsvétkor meggyilkoló Anikó.

Megrázó vallomásoknak lehettek fültanúi azok, akik kedden részt vettek A. Anikó tárgyalásán. A nő még tavaly húsvétkor láthatásra kapta meg a nyolcéves Laurát, akivel egy tatai panzióban végzett brutális kegyetlenséggel. Az asszony az elkövetéskor erősen ittas befolyásoltság alatt állt, ráadásul ügyvédje borderline szindrómára hivatkozik és fordulatot vár.

Fordulat várható az ügyben, hisz védencem, álláspontunk szerint, súlyos személyiségzavarban szenved

A panzió munkatársai könnyeikkel küszködve mesélték el a tragikus nap történéseit a tatabányai bíróságon.

"Nagyon furcsán és gyanúsan viselkedett végig A. Anikó. Már reggel hétkor két üveg pezsgőt kért, de a gyereknek nem akart enni adni, hiába kérleltem. Annyira idegesített a dolog, hogy egy adag rántottával felmentem a szobához: ám az ajtón ekkor sem engedett be az anya. Lehet, hogy engem is megtámadott volna, mint a rendőröket”- mondta a lapnak a nő, aki aznap szolgálatban volt a panzióban. De megszólalt az a rendőr is, aki először lépett be a szobába, ahol Anikó 108 késszúrással végzett a kislányával.

A szoba tele volt gyerekjátékokkal, az ágy paplannal letakarva. Csak miután lehúztam, vettem észre, hogy egy halott gyerek fekszik ott.

Az élettelen kis testen több hullafolt is volt. A nő összefüggéstelenül motyogott, láthatóan erősen ittas volt. A kapitányságon is csak az érdekelte, hogy hideg van, pokrócot kért. A tettéről nem akart beszélni – idézte fel a történteket a jarőrvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-