Létrehozva: 2019.01.10.

Felkavaró részletek derültek ki az olaszliszkai gyilkosság ügyéről

A több mint 10 éve történt kegyetlen gyilkosság óta a család még semmit sem látott a kártérítésbõl.

Hiába próbálkozik az Olaszliszkán megölt Szögi Lajos családja, október óta nem tudták elérni a végrehajtót, aki a nekik megítélt kártérítés kifizetését intézi. A sátoraljaújhelyi önálló bírósági végrehajtó ugyanis telefonon elérhetetlen, a levelekre pedig nem válaszol.

Szögi Lajos 2006 októberi brutális meggyilkolása miatt tíz évvel ezelőtt 46 millió forint kártérítést ítélt meg családjának a bíróság. Az összeg azonban kamatozik, így ma már nagyjából 60 millió forintra rúg. A nyolc tettes, akik azért verték agyon a tanárt, mert azt hitték, elütötte a rokonukat, mind börtönbe került: hárman életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, hárman 15-15-17 év fegyházbüntetést, ketten pedig 10-10 évet a fiatalkorúak börtönében.

"A kártérítésre nagy szüksége lett volna a Szögi családnak: Lajos özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak. Õk azóta már meghaltak, egy fillért nem látnak a nekik ítélt pénzből. Lajos legnagyobb lánya egyetemre járt, később a középső is továbbtanult, a legkisebb lány pedig még most középiskolás" – mondta a Blikknek dr. Helmeczy László, a család jogi képviselője.

Az ügyben azonban 2018 októberében fordulat történt: egy sátoraljaújhelyi illetőségű önálló bírósági végrehajtó kereste meg a családot, majd elkérte a számlaszámukat. Feltehetően azért, mert október 29-én a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja 5 millió forint kártérítést ítélt meg nem jogerősen rossz tartási körülmények miatt a gyilkosság egyik elkövetőjének, H. Dezsőnek.

"Valószínűleg egy fillért sem kap majd ebből az összegből" – szögezte le dr. Helmeczy László, aki jelezte a bírósági végrehajtónak, hogy a Szögi család igényt tart rá, de azóta sem kapott választ, pedig kereste levélben és telefonon egyaránt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-