Létrehozva: 2016.07.22.

Fegyverrel követelte menyasszonya fizetését!

A 21 éves férfi elkísérte a nõt, hogy felvegyék a lány fizetését, ám, mivel nem kapták meg, a fiatalember fegyverhez nyúlt....

Hétfő késő délután a 21 éves férfi és barátnője megjelentek a lány korábbi munkahelyén, hogy megkapják a szerintük elmaradt fizetést. A budapesti cég egyik alkalmazottja közölte velük, hogy azt nem tudja kifizetni, mivel főnökeitől nem kapott rá sem utasítást, sem engedélyt. Ezután a férfi közölte, hogy

addig nem mennek el, amíg a párja nem kapja meg a pénzt.

Ezután elővett egy gázriasztópisztolyt, és megfenyegette  az alkalmazottat. Végül mégis pénz nélkül távoztak az irodából.

A rendőrök aznap este 9 óra után csengettek a pár Kőbányai úti lakásán, ahol  előkerült a gázriasztófegyver is, a tárban 3 tölténnyel.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy gyorsított eljárásban kerüljön bíróságra.

Csúnyán megütheti a bokáját a fiatal

A %RIPOST% megtudta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett önbíráskodás kísérlete miatt folytat eljárást, aminek a büntetési tétele nem csekély.

Alapvetően, ha valaki jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt akar szerezni, s ezért mást erőszakkal, fenyegetéssel bizonyos dolgokra kényszerít, akár öt év szabadságvesztéssel is büntethetik

- magyarázta dr. Tóth András ügyvéd, aki hangsúlyozta, hogy a hétfőn történt önbíráskodás még ennél is súlyosabb eset.

Mivel az említett ügyben fegyverrel elkövetett önbíráskodásról van szó, a maximális büntetési tétel nyolc év, de minimum kettő.

- mondta a %RIPOST%-nak a jogász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Részeg keselyűkhöz kellett állatmentőket hívni az Egyesült Államokban - videó

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-