Létrehozva: 2017.01.13.

Fegyházra számít a mentőket szexuális zaklatással vádoló fiatal lány?

Korábban láthatatlanná tette, mára újra elérhetõ lett a 17 éves lány Facebook-adatlapja, ahol aktív életet él. Legutóbb arra volt kíváncsi, melyik börtönbe kerül majd.

Rengetegen kíváncsiak arra, hogyan zárul a mentők ügye, akiket egy fiatal lány szexuális zaklatással vádolt meg, ám a nyomozás még mindig tart.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a 17 éves lány elmondása szerint gumikesztyűvel tapogatta és orális szexre kényszerítette őt két mentős, miközben magatehetetlen állapotban volt.

A két férfit felfüggesztette állásából az Országos Mentőszolgálat, a bíróság pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a nyomozás lezárásáig.

A több szempontból is furcsa történet áldozata egy fővárosi nevelőotthon lakója, onnét kellett rosszullét miatt elszállítani még novemberben. Lapértesülések szerint a tini biofüvet fogyaszthatott, emiatt esett össze, majd a kórház felé vezető úton hányt is egyet. Elmondása szerint ezek után történt a szexuális zaklatás egy félreeső helyen.

Több indítványt is tettem, a többi között szembesítést is kértem. Ez azt jelenti, hogy a lánynak a két mentő szemébe kell mondania állításait

- mondta a %RIPOST%-nak az egyik mentő ügyvédje, dr. Finta Eszter.

Vígan internetezget a tini

Korábban felfüggesztette Facebook-adatlapját a fiatal lány, hogy ne találják meg az ügy kirobbanása után, ám mára már elérhető az oldal. A 17 éves Szilvia nemcsak vidáman posztolgat, hanem pikáns fotókat is megoszt magáról: szerdán például egy szoláriumból jelentkezett be egy átlátszó fehérneműben.

Ennél érdekesebb viszont, hogy a napokban arra volt kíváncsi, hogy egy teszt alapján melyik börtönbe fog kerülni. Az alkalmazás szerint Szilvia a szombathelyi fegyházba kerül majd.

Talán nem véletlenül kattintott rá az applikációra?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-