Létrehozva: 2016.01.20.

Fantomdesszert miatt csaptak asztalra a vevők

Több vásárló reklamált az élelmiszer áruházban, mert nem létezõ tételt számláztak ki nekik. Mindenkinek ugyanazt! Kiderült, hogy egy vonalkód okozta a zavart.

Több LIDL vásárló is azzal jelentkezett az interneten, hogy többször megjelent blokkjukon vásárolt tételként az étcsokolédás meggy, annak ellenére, hogy nem vásároltak ilyen terméket. „Velem ma történt meg először, de anyósommal már három alkalommal is” – írta a hölgy, aki először osztotta meg a blokkot, amit több hasonló követett, és mindegyiken szerepelt az édesség.

A bejegyzés hatalmas visszhangot váltott ki, akadtak, akik azonnal csalásra gyanakodtak, többen azonban egyszerű elütéssel magyarázták a blokkon felbukkanó édességet. Egy ponton azonban maga a lavinát elindító hölgy is megsejtette az igazságot. „Nem személyes csalásról lehet szó, elég érdekes technikai hiba inkább” – írta egy ponton, a megoldással azonban végül maga a LIDL szolgált.

"A beszállító hibájából összekeveredett a bio alma, és az étcsokoládés meggy vonalkódja, így valóban előfordulhatott, hogy a vásárlók bár nem vásároltak ilyen édességet, láthatták számlájukon. Ez

körülbelül 200 forintos árdifferencia, amit azonnal javítunk,

ha valaki behozza a blokkot. Nagyon sajnáljuk a történteket, amint megtudtuk a hibát, ellenőriztük és megszüntettük az összes hibás kódot" - mondta el a %RIPOST%-nak Lidl sajtósa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-