Létrehozva: 2018.03.24.

Ezzel a durva módszerrel dolgoznak a betörők, a rendőrség nyomoz

Nem akármilyen módszerrel próbálnak betörni a lakásokba a bûnözõk: egyszerûen eltörik az ajtózárat! A rendõrség már keres egy férfit, akinek nem vált be a technika, ám Vácon már kifosztottak egy nyugdíjast.

Szerző RIPOST

Bár a lakásbetörők tárháza kifogyhatatlan és a technika fejlődésével folyamatosan módosul és változik, ám úgy tűnik, az utóbbi időben visszatértek az ősi módszerekhez. Erre hívta fel a figyelmet a %RIPOST% olvasója, akit a fotókon szereplő, döbbenetes látvány fogadott, amikor hazaért váci lakásához.

Egyből értesítettem a 112-t. Ugyan a lakásba a keresztpántos zár, valamint feltehetően a házőrző kutyám ugatása miatt nem tudtak bejutni, így fotók és rendőri jelentés készült

– mondta a %RIPOST%-nak a fiatal lány, aki úgy tudja, nem ez az első eset a környéken.

Eltörik a zárat és nyílik az ajtó

A napokban nemcsak a váci buszpályaudvarnál akartak hasonló módszerrel betörni egy lakásba, hanem a Földváry téren is. Ott ki is rabolták a tulajdonost.

Egy nagymama járt pórul. Tudomásom szerint nem kevés pénzt vittek el tőle

– mesélte lapunknak a váci fiatal.

A módszer újbóli felbukkanását megerősíti a rendőrség felhívása is, miszerint nemcsak Vácon, hanem Budapesten is próbálkoznak a rosszfiúk a zártöréses technikával. Egy fekete ruhás férfi is így akart kirabolni egy lakást.

„Egy ismeretlen március 20-án 11 óra 40 perckor egy Üllői úti társasház egyik lakásába megpróbált bejutni úgy, hogy az ajtó zárszerkezetét eltörte, azonban a lakásba nem sikerült bemennie. A férfi 40-50 év körül, körülbelül 170 centiméter magas, erős testalkatú. Barna bakancsot, fekete nadrágot, fekete kabátot, valamint fekete sapkát viselt”

– írta a rendőrség felhívásában.

Nem kell minden zárat lecserélni

A szakember szerint a zárbetéteket célzó támadások számos fajtája ismert, amelyek csak jó minőségű ajtózárakkal védhetők ki!

Hogy pontosan milyenek ezek a jó minőségű ajtózárak és mit tehetünk a betörések ellen, az a %RIPOST% napilap hétfői számából kiderül!

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-