Létrehozva: 2019.07.05.

Ezt mondta a NASA magyar kutatója az óceán alatti expedíció után

A magyar sajtóban elsõként a Ripostnak nyilatkozott dr. Ari Csilla PhD, az a magyar tudós, aki részt vett a NASA NEEMO23 expedíciójában, és a küldetésérõl exkluzív fényképeket is rendelkezésünkre bocsátott. Mint arról beszámoltunk, két ûrhajóssal és egy tudóstársával 9 napot töltött a Florida partjaitól nem messze, az óceán fenekén lévõ Aquarius kutatóállomáson, hogy olyan kísérleteket folytassanak, amik megalapozzák a késõbbi ûrexpedíciókat. Büszke arra, hogy Magyarországot képviselhette ebben a fontos küldetésben.

%Ripost%: Mi az, ami legjobban hiányzott ez alatt a 9 nap alatt? 

Ari Csilla: Rengeteg feladatunk volt, nem volt idő azon gondolkodni, mi hiányzik, a tesztekre, kísérletekre koncentráltunk. A családomon kívül nem hiányzott semmi. Talán csak az volt a furcsa, hogy nem láttunk a távolba: a víz alatti laborból és a tengerfenéken tett séták során csak néhány méter volt a látótávolság.

%Ripost%: Mennyi volt a leghosszabb idő, amit az óceán fenekén sétálva töltött?

A.Cs.: A leghosszabb szimulált űrsétám (úgy hívtuk, EVA: extravehicular activity) 316 perc volt, vagyis több mint öt órán át tartott. Aznap még egyszer vissza kellett mennem egy éjszakai EVÁ-ra, ami egy óra hosszat tartott.

A legkényelmetlenebb a beöltözés, felkészülés, amikor felvesszük a felszerelést és a sisakot. A sisak 15 kiló, súlya a fejünkre, a gerincünkre, a hát- és nyakizmunkra nehezedik, miközben elvégezzük a szükséges biztonsági ellenőrzéseket, teszteket a sisakon lévő szelepeken. Ezenkívül még egy komplett búvárfelszerelés és egy tíz kilós ólomsúly van ránk erősítve, ezzel kellett lemenni a lépcsőn, amíg a vízbe jutottunk. A vízben már sokkal kényelmesebb. Egyszer adódott valami probléma a kommunikációs rendszerem és a sisak összeköttetésével, tíz percig kellett a lépcsőn állnom teljes felszerelésben, amíg a sisakomat javították. Ezt a részt nem szeretném megismételni.

%Ripost%: Mi a legnagyobb kihívás az adott körülmények között?

A.Cs.: A kísérleteink egy része pontosan erre keresi a választ. Amint említettem, a munka az átlagosnál jobb fizikai kondíciót igényel. Érdekes módon az Aquariuson belül a saját hangunkat másképp hallottuk és egymást is rosszabbul hallottuk.

%Ripost%: Mik voltak azok a dolgok, amiket életében először csinált ebben a 9 napban?

A.Cs.: Gyakorlatilag majdnem mindent. Sokszor csak a feladatok végrehajtása előtt néhány órával kaptam meg a pontos utasításokat.

Ha kíváncsi az egész interjúra és még több képet szeretne látni a NEEMO23 küldetésből, akkor keresse a Ripost pénteki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-