Létrehozva: 2016.06.30.

Ezért nincs gyanúsított a megerőszakolt kétéves kislány ügyében

Már több mint egy hét eltelt a szinte felfoghatatlan bûncselekmény óta, de még nem tudni, ki tette.

Még mindig tart a nyomozás a múlt héten megerőszakolt kislány ügyében, azonban egyelőre még gyanúsítotti kihallgatás nem történt. A BRFK nyomozást rendelt el szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, amely eljárás feladata tisztázni, hogy a sértett sérelmére szexuális erőszak, vagy más bűncselekmény valóban megvalósult-e. 

Gyanúsított kihallgatásra eddig nem véletlenül nem került sor, az majd csak akkor történhet meg, amennyiben a nyomozás során beszerzett adatok és bizonyítékok a személyre szóló megalapozott gyanút alátámasztják.

Amíg az ügyben gyanúsított kihallgatásra nem kerül sor, addig ismeretlen tettes ellen van folyamatban a nyomozás. Amint a beszerzett adatok alapján – például igazságügyi szakértői vélemény – megalapozott gyanú merül fel a bűncselekményt elkövető személyére, a rendőrség haladéktalanul végrehajtja a gyanúsított kihallgatást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-