Létrehozva: 2016.04.08.

Ezért állították elő a rendőrök a kétegyházi detektoros kincsvadászt

A Gyulai Rendõrkapitányságra érkezett a bejelentés, hogy egy férfi fémdetektorral járja a környéket. Elképesztõ, miket talált.

Az szakértő elsődleges megállapítása alapján muzeális értékű régészeti leleteket áshatott ki a földből és vihetett haza az a férfi, aki ellen büntetőeljárást indított a rendőrség. A hatóság emberei Kétegyházán igazoltatták, majd előállították az 50 éves férfit, aki kihallgatásán elismerte, hogy régiségeket gyűjt.

Elmondása szerint korábban azért vásárolt fémkeresőt, hogy az eszköz segítségével gyarapítani tudja régi pénzérmékből álló gyűjteményét. Az érmék mellett különféle alakú és anyagú fémtárgyakat is talált, amelyeket kiásott a földből és hazavitt. A rendőrök házkutatást tartottak a férfi házában, ahol a fémtárgyak között 56 olyan darabot is találtak, amelyek az eseti szakértő elsődleges megállapítása alapján muzeális értékű régészeti leletek is lehetnek - írja a police.hu.

Koruk és értékük megállapítása érdekében a rendőrség a 2016. április 6-án elrendelt nyomozás során igazságügyi szakértőt rendel ki. Az 50 éves kétegyházi férfi ellen a Gyulai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A fémdetektort a rendőrség lefoglalta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-