Létrehozva: 2017.04.12.

Ez az a tanár, aki a 13 éves lányt molesztálta

Egy korábbi diákja arról beszélt, tudni lehetett, hogy baj van a férfival, de eddig még sosem indítottak vizsgálatot ellene.

Tegnap a %RIPOST% is beszámolt róla, hogy a Gödöllői Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Sz. Róbert történelemtanárt szexuális visszaélés vádjával. A tanár egy 13 éves kislányt, egy hetedikes kiskamaszt molesztált, arról egyelőre nincs információ, hogy meddig jutott a kislánnyal a tanár.

A Blikk azt írja, a férfi egy korábbi tanítványa lapuknak azt nyilatkozta, már 10 évvel ezelőtt problémák voltak a tanár viselkedésével. "Nemcsak nekem, hanem

többünknek húzogatta a melltartópántját, sőt a naplóval nemegyszer a fenekünkre csapott.

Ezt akkor jeleztük is az igazgatónak, vizsgálat azonban nem lett az ügyből" - nyilatkozta az egykori diák.

Isaszegen mindenki ledöbbent az eset kapcsán. Az esetet a kislány anyukája jelentette a rendőrségen, miután gyermeke telefonjában üzeneteket és fotókat talált a tanártól, amik egyértelművé tették számára, hogy baj van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-