Létrehozva: 2019.02.28.

Európa tabuként kezeli a családtámogatást

A kormány a családvédelmi akciótervvel azt üzeni, hogy a gyereknevelés érték - vélekedtek a Századvég Alapítvány csütörtöki budapesti konferenciája kerekasztal-beszélgetésének résztvevõi.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Európa jövője: család vagy migráció című rendezvényen azt mondta,

Nyugat-Európában a legnagyobb probléma, hogy tabuként kezelik a családtámogatás kérdését, és csak azzal foglalkoznak, hogyan pótolják a csökkenő születésszám okozta hiányt;

nem teszik fel azonban a valódi kérdést, mégpedig azt, hogy mi az oka a népességcsökkenésnek.

További problémaként vetette fel, hogy a mai nőkbe gyerekkoruktól kezdve belesulykolják: csak akkor érnek valamit, ha az élet minden területén versenyképesek a férfiakkal.

A nők emiatt olyanok akarnak lenni, mint a férfiak, így azonban megfosztják magukat attól a lehetőségtől, hogy megélhessék az anyaságot, mint a kiteljesedés egyik formáját.

Kiemelte, a kormány a családvédelmi akciótervvel egyebek mellett azt üzeni, hogy a gyereknevelés olyan teljesítmény, amely közösségi szinten is elismerendő.

Azokra a kritikákra, amelyek szerint a családtámogatási intézkedések a nőket szülésre kényszerítik, azt válaszolta,

nem kényszerítenek senkit, „nem ajtókat zárnak be”, hanem lehetőségeket teremtenek, és minden élethelyzetre igyekeznek megoldást kínálni.

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója arról beszélt, hogy

a nyugati politikusok nem nemzetben gondolkodnak, és csak azért áramoltatnak be tömegeket, hogy növeljék a fogyasztóképes keresletet.

A bevándorlók a kibocsájtó országukban nem képesek a fogyasztásra, Európában azonban a szociális ellátórendszer alapjaiból táplálkozva, eltartottként fogyasztókká válnak, és szolgálják a gazdasági érdekeket.

A migráció támogatásakor valójában a gazdasági lobbik működésének érdekérvényesítése zajlik a politikusokon keresztül, az értelmiségiek nem lázadnak ez ellen,

egyfajta módosult tudatállapotban élnek, mert minden kulturális termék azt sugallja, hogy a bevándorlók érkezése jó nekik.

Ugyanakkor az alsó középosztályban már érezni a feszültséget, mert ők már megtapasztalják a migráció hátrányát is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-